U18: Chelsea 1-1 United
Jack Rudge találata révén a United egy pontot gyûjtött a Chelsea elleni nehéz, idegenbeli összecsapáson.
A Vörös Ördögök a középpályás góljával még vezettek, ám Jesse Starkey szabadrúgásával egyenlíteni tudott a hazai csapat és Ola Aina késõi kiállítása már nem segített a vendégeknek a gyõzelem megszerzésében.
James Wilson sérülése miatt Andreas Pereira került számára ismeretlen szerepkörbea taktikailag fegyelmezetten játszó Unitedben, ugyanis csatár poszton kellett helyt állnia az igen fizikális összecsapás során. Pereira korán megmozgatta a hazaiak kapusát egy lövéssel, majd John Swift talált Jonny Sutherland kapujába, de les miatt érvényteleítették a gólt.
A patthelyzetet végül a 37. percben sikerült megtörni, amikor Pereira és Jack Barmby remek egyérintõje után Rudge-hoz jutott a labda, aki szép befejezéssel juttatta elõnyhöz a manchesterieket.
A tizenhatos jobb szélénél Pereira ellen szabálytalankodtak, majd a másik oldalon is hasonló helyrõl jöhetett szabadrúgás, amit Starkey be is lõtt a United kapujába.
A találkozó végéhez közeledve Jamers Weir indította Barmbyt, aki ellen Aina szabálytalankodott. Úgy tûnt, tizenegyesnek kell következnie. Azonban a játékvezetõ úgy vélte, a gólhelyzetben kiugró játékos elleni szabálytalanság még - ha csak centikkel is - a tizenhatoson kívül történt, ezért szabadrúgást ítélt a Vörös Ördögök javára, Ainának pedig felmutatta a piros lapot.
U18 Premier League, Elit kör
Chelsea 1-1 Manchester United
Cobham Training Ground
United: Sutherland - Love, McNair, Grimshaw, Rowley - Weir, Rudge, Pearson, Rothwell - Barmby, Pereira(Harrop)
Gólszerzõ: Starkey 45' illetve Rudge 37'
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Sunderland | 24 | 27 | 26 | +1 | 36 |
| 9 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 10 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 11 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 24 | 25 | 47 | -22 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |