Schmeichel kizárta Mourinhot
A United egykori kapusa Peter Schmeichel szerint, Jose Mourinho felejtse el, hogy Ferguson utódja lehet.
Széles körökben elterjed az az állítás, mely szerint a portugál edzõ jövõre visszatér Angliába.
Errõl Schmeichelnek az a határozott véleménye, hogy a Porto-t, a Chelsea-t, az Internazionale-t és a Real Madridot megjárt menedzser, túl sok poggyásszal érkezne az Old Traffordra ahhoz, hogy tovább tudja vinni a Vörös Ördögök hagyományait.

"Mourinho, nem lehet Sir Alex utódja. Nem hiszem, hogy a klub szívesen látná azokat a dolgokat, amiket õ hozna magával. Nem vitatom, hogy jó szakember, de nem illik a United szellemiségéhez. Túl sok olyan dolog járna vele, ami nem egyeztethetõ össze a Vörös Ördögökkel."
Közben az egykori United csatár Ole Gunnar Solskjaer reméli, hogy egy nap visszatérhet az Old Traffordra mint a Vörös Ördögök menedzsere. A 39 éves norvég edzõ, több mint egy évtizedet töltött el az Álmok Színházában, majd visszavonulását követõen a tartalék csapat munkáját segítette. Jelenleg pedig a Molde sikeres edzõje és legfõbb vágya, hogy egyszer Sir Alex nyomdokaiba léphessen a United élén.

"Lehet, hogy nagyképûen hangzik, de az a legnagyobb álmom, hogy egyszer a Manchester Unitedet irányíthassam. Persze nem tudom, hogy ez valaha is valóra válhat-e, de ha igen az a pályám csúcspontját jelentené. 15 szezonon keresztül dolgoztam Sir Alex kezei alatt, majd a tartalék csapat edzõjeként. Az õ módszertana, nagyban befolyásolta az edzõi filozófiámat. Szinte minden amit tudok tõle tanultam. Ugyanazt a hitet, gyõzni akarást, fiatalokba vetett bizalmat és kemény munkát táplálta belém, amivel õ is bír."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |