U21: United 0-0 Wolves
Annak ellenére, hogy Chris Smalling és Anderson is végig a pályán volt, a Vörös Ördögök csalódottak lehettek, miután nem tudták legyõzni a tíz emberrel játszó Farkasokat.
A két klub elsõ csapatának menedzserei is - Sir Alex Ferguson és Dean Saunders - a lelátóról nézték a találkozót, de a vendégek védekezésének köszönhetõen csak kevés izgalomban lehetett részük.
A Wolves kezdett jobban, különösen Zeli Ismail csillogott, aki egy lövéssel próbálkozott, de nem talált kaput és pár alkalommal rendkívül ütemes játékot mutatott. Azonban a szélsõ nem ezzel, hanem egy csúnya, páros lábbal elkövetett becsúszással járult hozzá leginkább a meccshez. A Smalling elleni belépõt Matthew Parry játékvezetõ azonnal piros lappal "jutalmazta". Szerencsére kis ápolás után Smalling folytatni tudta a találkozót.
Még 80 perc volt hátra, a Wolves a védekezésre rendezkedett be, de még így is Sam Johnstone volt a foglalkoztatottabb hálóõr. Huszonöt perc kellett ahhoz, hogy végre a hazaiak elõtt is helyzetek alakuljanak ki. Ekkor Alexander Büttner balról lõtte középre a labdát, amit Nick Powell próbált kapuba juttatni, de csak mellé lõtt. A túlsó kapunál Liam McAlinden lövésénél kellett Johnstone-nak oldalra tolnia a labdát.
A télies idõ miatti csúszós talajon sorra estek el a játékosok, a United pedig küzdött, hogy át tudja törni a vendégek falát. Anderson passza után Büttner próbálkozott, de végül kiderült, a játékos lesen volt, majd Adnan Januzaj szögletét követõen Larnell Cole kísérlete kerülte el a kaput.
Az elsõ félidõ hosszabbításában hatalmas esély alakult ki a Wolves kapuja elõtt. Jesse Lingard passza után Powell zseniálisan sarkazott éppen Anderson elé, aki azonban nagyon jó helyrõl csúnyán kapu mellé lõtt. Fordulás után semmi sem változott, a vendégek állták a sarat, miközben Lingard lövése kapu mellé, Cole próbálkozása pedig még a pályáról is kiszállt.
Az utolsó 15 percben a Wolves kontrákkal néhányszor közel került a gólhoz, de egy alkalommal Smalling igen fontos esetben ért labdába, amikor McAlinden lövésébe ért bele.
Hat perccel a rendes játékidõ vége elõtt esély adódott a hazaiak elõtt, hogy bezsebeljék a három pontot. Lingard és a csereként pályára lépõ Tom Lawrence megbontotta a vendégek védelmét, ám Cole elpazarolta a lehetõségek és kapu mellé lõtt. Powell és Lawrence még egy-egy lövéssel próbálkozott, de ezek sem kerültek a hálóba. Warren Joyce csapata újabb olyan találkozón van túl, amelyen nem kapott gól, ám ennek ellenére csalódottak lehettek a játékosok a döntetlen miatt.
U21 Barclays Premier League
Manchester United 0-0 Wolverhampton Wanderers
Moss Lane, Altrincham
United: Johnstone - Vermijl, Thorpe, Smalling, Büttner - Cole, Veseli, Anderson, Lingard - Januzaj(Lawrence 60.) - Powell
Nem használt cserék: McGinty, Gollini, Blackett, Ekangamene
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |