Smalling megéli saját álmát
A Manchester United védõje, Chris Smalling elárulta, egy álomvilágban érzi magát, de állítása szerint még keményebben fog küzdeni, hogy még jobban alakuljon pályafutása.
A 23 éves bekk hihetetlen gyorsaságú fejlõdésen ment keresztül az elmúlt öt év során, ugyanis egy amatõr csapatból egészen a Bajnokok Ligája-szereplésig, és az angol válogatottságig verekedte magát.
A Manchester United 2010-ben tett szert szolgálataira a Fulhamnél való feltûnését követõen, az Old Traffordon töltött idõszaka során pedig folyamatosan mássza meg a feljebb vezetõ lépcsõfokokat.
Smalling elismerte, elképzelni sem tudta, hogy karriere ilyen szintre jusson, de kijelentette, hogy semmit nem fog biztosra venni, minden tõle telhetõt meg fog tenni, hogy továbbra is folyamatosan fejlõdhessen.
"Amikor elkezdenek focizni, minden gyereknek az az álma, hogy ezen a szinten játszhasson, de számomra ez nem olyan álom volt, amire úgy gondoltam, hogy bármikor is valóra válhat" - kezdte a Manchester Evening News-nak.
"Játszottam a saját játékomat, amellyel aztán az iskola befejezését követõen sikerült kiharcolnom magamnak, hogy próbajátékra mehessek, ez pedig szerencsére kifizetõdött, de arról álmodni sem mertem, hogy odáig jutok, ahol most vagyok."
"Szerintem ez bárki számára példa lehet, hogy soha nem késõ elkezdeni ezt a játékot."
"Emellett ez azt is jelenti, hogy még sok minden várható tõlem, mert még csak néhány éve vagyok benne ebben a sportágban, és nagyon vágyom a sikerekre."
Smalling úgy érzi, nem is lehet jobb helyen ahhoz, hogy saját játékán csiszoljon, ugyanis tanulási vágyát olyan világklasszis játékosok mellett csillapíthatja a Unitednél, mint Rio Ferdinand vagy Nemanja Vidic.
"Azt hiszem, számomra csakis pozitív dolog lehet, hogy olyan játékosoktól tanulhatok, mint Rio Ferdinand és Nemanja Vidic" - tette hozzá.
"A mellettük eltöltött évek hihetetlenül értékesek."
"Remélhetõleg egy napon én is hasonló pozícióba kerülhetek, mint õk, és az emberek felnézhetnek rám, de ezek az évek azok, amikhez most nagyon sok tapasztalatot gyûjthetek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 36. fordulóOld Trafford
2025-05-11 15:15
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-05-08 21:00
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
2025-04-20 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - West Ham United
Premier League 36. forduló, ÉLŐ