Premier League 13. forduló
Az Arsenal nyert, a Chelsea kikapott, bizonyos szempontból értékes döntetlent ért el a United, ám már csak a harmadik a tabellán.
Bár a United szurkolói csalódottak voltak az újabb döntetlen után és a csapat vissza is esett ezzel a harmadik helyre, a Sunderlandtõl meglepõen simán kikapó Chelsea-vel szemben csökkentették a Vörös Ördögök hátrányukat.

Nagy lehetõséget pazarolt el Carlo Ancelotti csapata, a 3-0-s vereség egyben azt is jelenti, hogy a Kékek elõnye három pontra csökkent a Manchester Uniteddel szemben és két egységnyire van tõlük az Evertont legyõzõ Arsenal is.
Az Ágyúsok Bacary Sagna és Cesc Fabregas góljainak köszönhetõen már 2-0-ra is vezettek a Goodison Parkban, Tim Cahill hiába szépített, az egyenlítésre már nem futotta a Moyes csapat erejébõl.
A Chelsea is olyan vereséget szenvedett a Stamford Bridge-en, amire rég volt példa. Három gólt is ritkán kapnak hazai pályán a Kékek, fõleg rúgott nélkül. Erre utoljára 2002 áprilisában volt példa, akkor éppen Sir Alex Ferguson tanítványai húzták el a nótájukat.
A gólokat sorrendben Nedum Onuoha, Asamoah Gyan és a Vörös Ördögök kölcsönjátékosa Danny Welbeck szerezték. A sima vereséghez az is kellett, hogy Petr Cech és a Chelsea védelme nem akármilyen rossz napot fogott ki.
Az élboly csapatai közül a Manchester City újabb gól nélküli döntetlent ért el hazai pályán, ezúttal a Birmingham ellen. A City szurkolói a meccs végén nem is rejtették véka alá elégedetlenségüket. A Bolton a Wolves elleni 3-2-es sikerével pedig már az ötödik helyre kapaszkodott fel.
Eredmények
Aston Villa- Manchester United 2-2
Manchester City- Birmingham 0-0
Newcastle- Fulham 0-0
Tottenham- Blackburn 4-2
West Ham- Blackpool 0-0
Wigan- West Brom 1-0
Wolverhampton- Bolton 2-3
Stoke- Liverpool 2-0
Everton- Arsenal 1-2
Chelsea- Sunderland 0-3
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 14. fordulóOld Trafford
2025-12-04 21:00
Premier League 13. forduló
Selhurst Park
2025-11-30 13:00
2025-11-24 21:00
2025-11-08 13:30
2025-11-01 16:00
2025-10-25 18:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 14 | 27 | 7 | +20 | 33 |
| 2 | Manchester City | 14 | 32 | 16 | +16 | 28 |
| 3 | Aston Villa | 14 | 20 | 14 | +6 | 27 |
| 4 | Chelsea | 14 | 25 | 15 | +10 | 24 |
| 5 | Crystal Palace | 14 | 18 | 11 | +7 | 23 |
| 6 | Sunderland | 14 | 18 | 14 | +4 | 23 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 14 | 24 | 20 | +4 | 22 |
| 8 | Liverpool | 14 | 21 | 21 | 0 | 22 |
| 9 | Manchester United | 13 | 21 | 20 | +1 | 21 |
| 10 | Everton | 14 | 15 | 17 | -2 | 21 |
| 11 | Tottenham | 14 | 23 | 18 | +5 | 19 |
| 12 | Newcastle | 14 | 19 | 18 | +1 | 19 |
| 13 | Brentford | 14 | 21 | 22 | -1 | 19 |
| 14 | Bournemouth | 14 | 21 | 24 | -3 | 19 |
| 15 | Fulham | 14 | 19 | 22 | -3 | 17 |
| 16 | Nottingham Forest | 14 | 14 | 22 | -8 | 15 |
| 17 | Leeds United | 14 | 16 | 26 | -10 | 14 |
| 18 | West Ham | 13 | 15 | 27 | -12 | 11 |
| 19 | Burnley | 14 | 15 | 28 | -13 | 10 |
| 20 | Wolves | 14 | 7 | 29 | -22 | 2 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - West Ham
Premier League, 14. forduló