Sir Alex büszke fiaira
Sir Alex Ferguson úgy véli, a drámai módon elvesztett cím visszaszerzése idén különösen ösztönzõen hatott fiaira a trófeáért vívott harcban.
A Vörösök Ördögök tudják, hogy a ma esti küzdelmük sikere az Aston Villa ellen 20. bajnoki címûket jelentheti, miután a City 3-1-es vereséget szenvedett a Tottenhamtõl tegnap.
A tavalyi szezon utolsó napjának drámája miatt óriási vágy él Menchester vörös felében, hogy visszaszerezzék a trófeát a városi riválisuktól. Nem csoda hát, hogy Sir Alex büszke fiaira, akik a bajnokság vége felé közeledve 13 ponttal állnak az élen a trónfosztó City csapata elõtt.
"Azt hiszem, ez egy nagy munka volt" - ismerte el Sir Alex.
"A módja, ahogyan tavaly elvesztettük a címet, igazán ösztönzõleg hatott ránk. Azt hiszem, ez érezhetõ volt a játékunkon az egész szezon alatt. Bár nem voltak nagyarányú gyõzelmeink, de a rugalmasság és a következetesség jellemezte idén a játékunkat, melynek mostanra a hangsúlyos vezetés az eredménye. Ahogyan minden korábbi keretre, erre a gárdára is elmondható, hogy soha nem adják fel, és ezt újból sikerült bizonyítaniuk.”

"Úgy érzem, ha egy játékos eltölt nálunk két-három évet átérzi, hogy mit jelent a United számára a történelem és képes azonosulni vele. Ezek azok a tulajdonságok, amelyek segítettek bennünket, hogy ott lehessünk, ahol most is vagyunk."
Ha a United ma nem gyõzi le a Villát, a következõ mérkõzések még nehezebb erõpróba elé állítják a Vörös Ördögöket.
"Természetesen az emberi tényezõk nem zárhatók ki a fociból. Nem programozott gépeket küldünk pályára, így bármi megeshet, de kérdem én, mit jelent a rekordszámú gyõzelem a bajnokságban? Nem vagyunk gépek, de bármi történjen is, azt hiszem, a hozzáállásunkkal már bizonyítottunk, és a cím sorsa a kezünkben van."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs AS Roma
Bajnokok Ligája ligaszakasz 4. mérkőzésOld Trafford
2026-11-03 21:00
Premier League 9. forduló
Stamford Bridge
2026-10-31 13:30
2026-10-25 15:00
2026-10-21 18:45
2026-10-18 15:00
2026-10-13 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 9 | 20 | 10 | +10 | 21 |
| 2 | Arsenal | 8 | 13 | 5 | +8 | 21 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 9 | 24 | 7 | +17 | 19 |
| 4 | Chelsea | 9 | 19 | 15 | +4 | 16 |
| 5 | Liverpool | 8 | 11 | 8 | +3 | 15 |
| 6 | Brentford | 9 | 16 | 9 | +7 | 14 |
| 7 | Bournemouth | 9 | 14 | 13 | +1 | 12 |
| 8 | Tottenham | 9 | 10 | 10 | 0 | 12 |
| 9 | Aston Villa | 9 | 10 | 13 | -3 | 12 |
| 10 | Hull City | 9 | 11 | 10 | +1 | 11 |
| 11 | Leeds United | 9 | 9 | 8 | +1 | 11 |
| 12 | Newcastle | 8 | 12 | 14 | -2 | 11 |
| 13 | Ipswich Town | 9 | 14 | 18 | -4 | 11 |
| 14 | Everton | 8 | 8 | 9 | -1 | 10 |
| 15 | Fulham | 9 | 9 | 11 | -2 | 9 |
| 16 | Coventry City | 9 | 9 | 16 | -7 | 9 |
| 17 | Manchester United | 9 | 10 | 15 | -5 | 7 |
| 18 | Crystal Palace | 9 | 9 | 21 | -12 | 7 |
| 19 | Nottingham Forest | 9 | 6 | 12 | -6 | 6 |
| 20 | Sunderland | 9 | 7 | 17 | -10 | 5 |