Carrick optimista a válogatott miatt
Michael Carrick meggyõzõdése, az angol válogatott annak ellenére is remek helyzetben van ahhoz, hogy kijusson a jövõ évi világbajnokságra, hogy az utóbbi mérkõzéseken nem kápráztatták el a közönséget.
Roy Hodgson csapata ugyanis a H-csoportban lejátszott legutóbbi hat mérkõzésébõl három alkalommal csak döntetlenig jutott, minek következtében ötpontos hátrányban vannak az elsõ helyen álló Montenegróval szemben.
Az FA 150. évfordulója kapcsán a 'háromoroszlánosok' két barátságos mérkõzést is játszanak a héten, elõbb Írország ellen, majd Brazília ellen lépnek pályára, hogy aztán szeptemberben világbajnoki selejtezõn Moldovával csapjanak össze.
"Elégedettek vagyunk azzal a helyzettel, amiben vagyunk. A kezünkben van" - mondta Carrick. "Ha nyerjük a meccseket, mindennek rendben kell lennie."
"Úgy érezzük, közel vagyunk ahhoz, hogy egy nagyon-nagyon jó csapatot alkossunk, hogy bárki ellen esélyesek legyünk, de rajtunk múlik, hogy ezt bizonyítsuk most."
Steven Gerrard, Tom Cleverley és Jack Wilshere kieséseivel Michaelnek nagy esélye van arra, hogy mind az írek, mind a brazilok ellen pályára lépjen. Ám a középpályás csak mosolyog azokon, akik azt mondják, ez a szezon áttörést jelentett számára.
"Kicsit szórakoztató, amikor azt látom, hallom az emberektõl, hogy különbözõ dolgokat mondanak rólam, mintha a semmibõl bukkantam volna elõ. Talán kicsit jobban játszottam idén, mint a múltban, de elégedett vagyok a régóta tartó formámmal. Néhányan mondanak valamit és utána azzal bombáznak meg. Persze, mindig jobban kell teljesíteni a pályán, de kicsit furcsa, ahogyan mindez lejött ebben a szezonban."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 2 | 6 | 2 | +4 | 6 |
| 2 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 3 | Hull City | 2 | 3 | 0 | +3 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 2 | 4 | 1 | +3 | 4 |
| 6 | Newcastle | 2 | 4 | 2 | +2 | 4 |
| 7 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 8 | Leeds United | 2 | 2 | 1 | +1 | 4 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 2 | 7 | 4 | +3 | 3 |
| 10 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 11 | Sunderland | 2 | 2 | 2 | 0 | 3 |
| 12 | Ipswich Town | 2 | 4 | 6 | -2 | 3 |
| 13 | Liverpool | 2 | 4 | 4 | 0 | 2 |
| 14 | Bournemouth | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 15 | Nottingham Forest | 2 | 2 | 3 | -1 | 1 |
| 16 | Fulham | 2 | 2 | 4 | -2 | 0 |
| 17 | Coventry City | 2 | 0 | 4 | -4 | 0 |
| 18 | Crystal Palace | 2 | 1 | 6 | -5 | 0 |
| 19 | Tottenham | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
| 20 | Aston Villa | 2 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Everton - Manchester United
Premier League, 3. forduló