Gyõzelemmel kezdett De Gea
David de Gea és a spanyol U21-es válogatott 1-0 arányú gyõzelmet aratott Jeruzsálemben Oroszország ellen a korosztályos Európa-bajnokságon.
A Manchester United kapusa végig a pályán volt a tapasztalt spanyol csapatban, mely abban a reményben lépett pályára, hogy sikerül ismét elnyerniük a címet. Azonban Julen Lopetegui bajnokai részben csalódottak lehettek azért, ahogy a makacs orosz védelmen nem tudtak többször áthatolni.
Végül a mérkõzést a csereként beálló és most bemutatkozó Álvaro Morata fejese döntötte el nyolc perccel a találkozó rendes játékidejének vége elõtt és ezzel megosztva a B-csoport élére repítve a spanyolokat, akik legközelebb azokkal a németekkel játszanak, akik Hollandiától kaptak ki az elsõ körben.
A verseny másik csoportjában Wilfried Zaha reméli, hogy szombaton pályára léphet a norvégok ellen azok után, hogy a hét korábbi szakaszában sérülés miatt kihagyta az olaszok elleni összecsapást, melyet 1-0 arányban elbuktak az angolok.
A Crystal Palace egykori támadója - aki július 1-tõl hivatalosan is a Vörös Ördögök játékosa lesz - csak a padról nézte csapata elsõ mérkõzését, ám Stuart Pearce megerõsítette, hogy csütörtökön már edzett a támadó, aki hétvégén a kezdõben szerepel majd.
Valójában a 'háromoroszlánosoknak' mindenképp gyõzniük kell ezen a találkozón, hogy esélyük maradjon az elõdöntõbe jutásra.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Tottenham | 2 | 5 | 0 | +5 | 6 |
2 | Chelsea | 2 | 5 | 1 | +4 | 4 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Manchester City | 2 | 4 | 2 | +2 | 3 |
5 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
6 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
7 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
9 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
20 | West Ham | 2 | 1 | 8 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló