Johnstone sokat vár az U20-as válogatottól
Sam Johnstone szerint válogatott csapattársaival bárki ellen meccsben lehetnek a hamarosan rajtoló és Törökországban megrendezendõ U20-as világbajnokságon.
A sorozat június 21-én rajtol, Johnstone pedig Larnell Cole és Tom Thorpe társaságában csatlakozik majd az angol nemzeti csapathoz. Az új igazolás, Guillermo Varela és Angelo Henriquez is a világbajnokság résztvevõje, hiszen elõbbi Uruguay utóbbi Chile korosztályos válogatottját erõsíti majd.
Anglia U21-es csapata gyalázatos produkció végén - kikapva Olaszországtól, Norvégiától és Izraeltõl is, csupán egy gólt szerezve a három találkozó alatt - csoportja utolsó helyén végezve elesett az Európa-bajnokság további küzdelmeitõl, ám Sam szerint az U20-asok jobban teljesítenek majd.
A Peter Taylor által vezetett csapat az E-csoport küzdelmei során Chile, Egyiptom és Irak ellen lép majd pályára, elsõ alkalommal Irak lesz az ellenfél, a találkozóra július 23-án kerül sor.
"Nehéz dolgunk lesz a csoportban" - mondta Johnstone, aki csütörtökön már megérkezett Törökországba.
"Ha ránézünk a csoportra, sokkal nehezebb lesz, mint az elsõre talán látszott. De van néhány remek játékosunk, úgyhogy ha össze tudjuk õket hozni, bárki ellen jó meccset játszunk majd."
"Sok srác rengeteget játszott a klubjuk elsõ csapatában idén, szóval úgy vélem, jó játékosokból álló csoportunk van. Remélhetõleg mindenki hozzá tudja tenni a csapathoz saját tapasztalatait és akkor sikeresek lehetünk."
Johnstone - aki legutóbb a Walsallnál töltött sikeres kölcsönidõszakot - Connor Ripley-vel (Middlesbrough) és George Longgal (Sheffield United) verseng az egyes számú posztért.
Manchesteri csapattársai Thorpe és Cole remélik, az elõzõ szezonban mutatott teljesítményük, és a világbajnokság elõtti edzõtáborban nyújtott produkciójuk elég lesz ahhoz, hogy Taylor kezdõcsapatában kapjanak helyet.
"Van néhány jó játékosunk és a srácok a Unitednél nagyon jól szerepeltek a szezonban, úgyhogy nagyszerû, hogy õk is itt vannak" - folytatta Sam. "Tíz napnyi edzésen vagyunk túl kis szünettel megspékelve, és ez jól sikerült."
"Ez volt az elsõ alkalom, hogy a St. George's Parkban [Anglia új edzõkomplexuma] jártam és sikerült néhány nagyon jó edzést összehoznunk együtt."
"Vannak néhányan, akik még nem voltak együtt korábban, úgyhogy fontos volt ez számukra. Szerintem jó a csapatszellem és bár korábban legtöbbünk angol válogatott miatt voltunk már együtt, soha nem voltunk így, mint most."

Még több mint egy hét van Anglia elsõ mérkõzéséig, így Johnstone-nak és csapattársainak lesz idejük akklimatizálódniuk az Antalyában fellelhetõ új táborukhoz.
"Csodás és igen meleg van, a hotel szép, úgyhogy minden srác nagyon örül, hogy itt lehet. Már nagyon várjuk a világbajnokságot."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Brighton & Hove Albion vs Manchester United
Premier League 38. fordulóAmex Stadium
2026-05-24 17:00
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2026-05-17 13:30
2026-05-09 16:00
2026-05-03 16:30
2026-04-27 21:00
2026-04-18 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 36 | 68 | 26 | +42 | 79 |
| 2 | Manchester City | 36 | 75 | 32 | +43 | 77 |
| 3 | Manchester United | 37 | 66 | 50 | +16 | 68 |
| 4 | Aston Villa | 37 | 54 | 48 | +6 | 62 |
| 5 | Liverpool | 37 | 62 | 52 | +10 | 59 |
| 6 | Bournemouth | 36 | 56 | 52 | +4 | 55 |
| 7 | Brighton & Hove Albion | 37 | 52 | 43 | +9 | 53 |
| 8 | Brentford | 37 | 54 | 51 | +3 | 52 |
| 9 | Sunderland | 37 | 40 | 47 | -7 | 51 |
| 10 | Chelsea | 36 | 55 | 49 | +6 | 49 |
| 11 | Newcastle | 37 | 53 | 53 | 0 | 49 |
| 12 | Everton | 37 | 47 | 49 | -2 | 49 |
| 13 | Fulham | 37 | 45 | 51 | -6 | 49 |
| 14 | Leeds United | 37 | 49 | 53 | -4 | 47 |
| 15 | Crystal Palace | 37 | 40 | 49 | -9 | 45 |
| 16 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 50 | -3 | 43 |
| 17 | Tottenham | 36 | 46 | 55 | -9 | 38 |
| 18 | West Ham | 37 | 43 | 65 | -22 | 36 |
| 19 | Burnley | 36 | 37 | 73 | -36 | 21 |
| 20 | Wolves | 37 | 26 | 67 | -41 | 19 |