Fabregas nem eladó

Josep Maria Bartomeu, a Barcelona alelnöke arra figyelmeztette a Manchester Unitedet, hogy Cesc Fabregas nem eladó.


A United már benyújtott egy ajánlatot az Arsenal korábbi középpályásáért és úgy tûnik, David Moyes szeretné visszacsábítani a játékost a Premier League-be.

Fabregas a Vörös Ördögök egyik legfõbb célpontja a nyáron annak érdekében, hogy több kreativitást vigyenek középpályájukba.

Moyes a mai nap folyamán már elmondta, hogy hamarosan várható információ Fabregas ügyével kapcsolatban, miközben arra törekszik, hogy elsõ nagy igazolását végrehajtsa az Old Traffordon.

Azonban Bartomeu igyekezett elfojtani minden olyan hírt, mely Fabregas átigazolásáról szólna azáltal, hogy kijelentette, egyetlen ajánlat sem foglalkoztatja õket, amit a spanyol válogatott játékosért kapnak.

"A Barcelona biztosít arról, hogy egyetlen ajánlatot sem mérlegelünk, amit Cesc-re tesznek" - idézte a spanyol Sport Bartomeut. "Teljesen kizárt, õ nem eladó."

Fabregas többször is elmondta, hogy maradni szeretne szülõvárosának klubjánál és úgy tûnik, a Barcelona sem kívánja eladni 26 éves játékosát.

 


A katalán klub menedzsere, Tito Villanova is megismételte a játékos álláspontját: "Normális, hogy más kluboktól ajánlatokat kapunk játékosainkért. Nagyon jó játékosaink vannak és nagyon örülünk, hogy Cesc is velünk van."

"Tudom, hogy kapott ajánlatokat más kluboktól, de volt egy beszélgetésem vele, nem akarjuk elengedni, neki pedig az az álma, hogy sikeres legyen itt."

  "Tehát nem gondol más klubokra, sem pénz miatt, sem játékidõ miatt és amiatt sem, hogy Xavival és Iniestával, sõt idén Sergi Robertóval is versengenie kell, de elmondta, az álma az, hogy itt legyen, úgyhogy én nem aggódom."

Moyes korábban Fabregas ügyérõl elmondta: "Nem tudnám megmondani, pontosan merre tartunk ebben az ügyben, de remélem holnap már egy picivel többet fogok tudni."

"Talán egy kicsivel több információ áll majd rendelkezésemre az ügy állásáról." 


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!