P.Neville: Moyes a tökéletes utód
Phil Neville úgy véli, hogy David Moyesban minden szükséges adottság megvan, hogy tökéletes utódja lehessen Sir Alex Fergusonnak a Manchester United élén.
Neville ezen a nyáron az edzõi stáb tagjaként tért vissza az Old Traffordra, miután nyolc évig játszott Moyes irányítása alatt az Evertonban, ahol a csapatkapitányi karszalagot is viselhette. Moyes még csak ebben a hónapban vette át a Vörös Ördögök irányítását, de Neville szerint az új fõnök már most nagy hatással van a játékosokra a pályán.
"David egész életében egy nagy feladatra készült, már a Preston és Everton élén is, a lelke mélyén mindig arra gondolt, hogy egyszer a legjobbakat fogja edzeni. Határozott, elszánt és máris elnyerte a játékosok tiszteletét. Ezek elengedhetetlen ismérvei egy jó edzõnek."
"Már volt több megbeszélésünk, ahol felvázolta elképzeléseit a srácoknak, és õk azt mondják, kihívásnak érzik a terveit. David nagyon aktív az edzéseken, és ez tetszik a fiúknak is."

"Hogy a saját útját akarja járni, nem azt jelenti, hogy teljesen át szeretné formálni a srácokat, hisz az õ stílusuk már megvan, és remek képzésben részesültek eddig is, mindössze saját módszereit hozzáadva akar csiszolni a teljesítményükön."
"Õ is glasgowi, ahol az járja: 'Ami a szíveden az a szádon'."
"Tehát, ha tetszik neki valami, akkor nem marad el a dicséret, de ha nem elégedett, azt is meg fogja mondani. Nem fog babusgatni senkit, de a keménysége mögött van egy melegszívû oldala is, ami a legtöbb híres glasgowit jellemzi."
Neville visszavonult tavaly, de boldog, hogy edzõként a futball közelében maradhat és örül, hogy újra Moyesszal mûködhet együtt.
"Talán a sors hozott haza David által. Nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhettem az Old Traffordra, és egy ilyen remek menedzserrel dolgozhatom tovább."
"Úgy érzem magam, mint egy gyermek karácsonykor, akinek minden ott van a fa alatt amit szeretett volna. Amikor megtudtam, hogy visszajöhetek az Álmok Színházába edzõként, a karrierem legbüszkébb pillanatát éltem át. A játékos pályafutásom befejezését követõen ez a lehetõ legtökéletesebb folytatás a számomra."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs West Ham
Premier League 36. fordulóOld Trafford
2025-05-11 15:15
Chelsea
vs Manchester United
2025-05-16 21:15
Tottenham
vs Manchester United
2025-05-21 21:00
Manchester United
vs Aston Villa
2025-05-25 17:00
ASEAN All-Stars
vs Manchester United
2025-05-28 14:45
Manchester United
4-1 Athletic Bilbao
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-05-08 21:00
Európa-liga elődöntő, 2. mérkőzés
Old Trafford
2025-05-08 21:00
Brentford
4-3 Manchester United
2025-05-04 15:00
2025-05-04 15:00
Athletic Bilbao
0-3 Manchester United
2025-05-01 21:00
2025-05-01 21:00
Bournemouth
1-1 Manchester United
2025-04-27 15:00
2025-04-27 15:00
Manchester United
0-1 Wolves
2025-04-20 15:00
2025-04-20 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
A hangadó
Aaron Wan-Bissaka
Akadémiai csapat
Alejandro Garnacho
Alex Telles
Altay Bayindir
Alvaro Fernandez
Amad Diallo
Andre Onana
Andreas Pereira
Angol válogatott
Anthony Elanga
Anthony Martial
Antony
Arsenal
Aston Villa
Átigazolási Center
Átigazolások
Axel Tuanzebe
Ayden Heaven
Bajnokok Ligája
Bournemouth
Brandon Williams
Bruno Fernandes
Bryan Robson
Cardiff City
Casemiro
Chelsea
Chido Obi
Christian Eriksen
Cristiano Ronaldo
Crystal Palace
David De Gea
David Gill
Dean Henderson
Diogo Dalot
Donny van de Beek
Ed Woodward
Edinson Cavani
Edzői stáb
Egykori játékosok
Érdekességek
Eric Bailly
Erik ten Hag
Európa-liga
Everton
FA-kupa
Facundo Pellistri
Felkészülési túra 2022
Felkészülési túra 2023
Felkészülési túra 2024
Felkészülési túra 2025
Fred
Fulham
Gary Neville
Glazer
Hannibal Mejbri
Harry Amass
Harry Maguire
Híres magyar Vörös Ördögök
Hónap játékosa
Hónap legjobbja szavazás
Hónap Ördöge
Hull City
Ifjúsági BL
Jack Butland
Jadon Sancho
Játékosértékelés
Játékosprofilok
Jesse Lingard
Jonny Evans
Joshua Zirkzee
Juan Mata
Kobbie Mainoo
Kölcsönlesen
Közös meccsnézések
Lee Grant
Leicester City
Leny Yoro
Ligakupa
Lisandro Martinez
Liverpool
Luke Shaw
Manchester City
Manchester United
Manuel Ugarte
Manutdfanatics.hu
Marcel Sabitzer
Marcus Rashford
Martin Dubravka
Mason Greenwood
Mason Mount
Matthijs de Ligt
Michael Carrick
Nemanja Matic
Newcastle
Női csapat
Norwich City
Noussair Mazraoui
Ole Gunnar Solskjaer
Omar Berrada
Patrick Dorgu
Paul Pogba
Paul Scholes
Pénzügyek
Phil Jones
Phil Neville
Pletykák, átigazolások
Podcast
Premier League
Ralf Rangnick
Raphaël Varane
Rasmus Højlund
Richard Arnold
Ruben Amorim
Ruud van Nistelrooy
Ryan Giggs
Scott McTominay
Sergio Reguilon
Sir Alex Ferguson
Sir Bobby Charlton
Sir Jim Ratcliffe
Sir Matt Busby
Sofyan Amrabat
Southampton
Stoke City
Sunderland
Swansea City
Szurkoló szemmel
Szurkolói klub
Tahith Chong
Taktikai mágnestábla
Tartalék csapat
Toby Collyer
Tom Heaton
Tottenham
Trófeabibliográfia
Tyrell Malacia
Utazás
Válogatottak
Victor Lindelöf
Visszhang
Watford
West Brom
West Ham
Willy Kambwala
Wout Weghorst
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 35 | 81 | 35 | +46 | 82 |
2 | Arsenal | 35 | 64 | 31 | +33 | 67 |
3 | Manchester City | 35 | 67 | 43 | +24 | 64 |
4 | Newcastle | 35 | 66 | 45 | +21 | 63 |
5 | Chelsea | 35 | 62 | 41 | +21 | 63 |
6 | Nottingham Forest | 35 | 54 | 42 | +12 | 61 |
7 | Aston Villa | 35 | 55 | 49 | +6 | 60 |
8 | Bournemouth | 35 | 55 | 42 | +13 | 53 |
9 | Brentford | 35 | 62 | 53 | +9 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 35 | 57 | 56 | +1 | 52 |
11 | Fulham | 35 | 50 | 47 | +3 | 51 |
12 | Crystal Palace | 35 | 44 | 48 | -4 | 46 |
13 | Wolves | 35 | 51 | 62 | -11 | 41 |
14 | Everton | 35 | 36 | 43 | -7 | 39 |
15 | Manchester United | 35 | 42 | 51 | -9 | 39 |
16 | Tottenham | 35 | 63 | 57 | +6 | 38 |
17 | West Ham | 35 | 40 | 59 | -19 | 37 |
18 | Ipswich Town | 35 | 35 | 76 | -41 | 22 |
19 | Leicester City | 35 | 29 | 76 | -47 | 21 |
20 | Southampton | 35 | 25 | 82 | -57 | 11 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - West Ham United
Premier League 36. forduló, ÉLŐ