Smalling új céljai
Miután a Kitchee FC elleni 5-2 során elképesztõ fejessel szerzett gólt, Chris Smalling szeretne javítani góljainak számán az elkövetkezendõ szezon során.
A 23 éves védõ a 22. percben emelkedett a magasba Tom Cleverley beívelésére, majd bólintott a hálóba, hozzásegítve David Moyes csapatát egy könnyed gyõzelemhez a Hong Kong Stadiumban annak ellenére is, hogy fojtogató hõségben és rossz gyepszõnyegen kellett játszaniuk.
"Nehéz volt, minden egyes mérkõzés nehéz volt ilyen hõségben, de remélhetõleg ez hasznunkra lesz a szezon során" - mondta Chris az MUTV-nek. "Jó volt, hogy a gól is összejött, de az igazat megvallva mesterhármast is szerezhettem volna. Remélhetõleg több lehetõségem is lesz a késõbbiekben, mint most is volt."
"Vártam már erre a gólra, mert az elõzõ szezonban nem sokat sikerült szereznem. Remélem, hogy ebben a szezonban sikerül többször betalálnom."
Miután a tavaly nyári felkészülést sérülés maitt teljesen kihagyta, Smalling összességében örül annak, hogy hétfõn szerepelhetett és bízik abban, hogy jó állapotban kezdi majd a szezont.
"Elég frusztráló volt a legutóbbi szezon, úgyhogy jó, hogy részt vehettem a felkészülési szezonban, mivel legutóbb nem tudtam, és így most jól érzem magam. Minél több meccs, annál jobb."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló