A trió példát mutatott

Warren Joyce, a Manchester United tartalékainak vezetõje csodálatát fejezte ki a három elsõ csapatos játékos iránt, akik hétfõn a Crewe Alexandra ellen pályára léptek és elmondta, mindig is az volt a terv, hogy Nemanja Vidicet lecseréli.


A szerb középsõ védõ Tom Thorpe mellett játszott a védelem tengelyében, majd bõ egyórányi játék után Ben Pearson váltotta õt. Nani szintén lecserélésre került, miután két gólt szerzett a találkozón, míg Antonio Valencia végig a pályán volt.

"Mindhárman jól dolgoztak" - mondta Joyce az MUTV-nek. "Míg a többiek távol voltak, õk a fiatalokkal csináltak meg mindent."

"Jó példái voltak annak, hogyan lehet megfelelõen megcsinálni a dolgokat. Nem igazán voltunk óvatosak Vidával, csak azt tettük, amit kellett, olyan helyzetekbe akartuk hozni õt, amikben védekeznie kellett stressz alatt. Könnyedén játszott és azt terveztük, hogy csak annyi ideig lesz a pályán, lekopogom, rendben is van."

 


"Az elsõ csapat játékosai itt kezdtek edzeni, hogy erõnlétüket javítsák és felépítsék szintjüket. Csak reménykedni tudunk, hogy olyan szintre jutnak vissza, amivel csatlakozhatnak a többiekhez, akikkel hasonló szinten lehetnek majd és velük együtt folytathatják."
 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!