Moyes Rooney produkcióját dicséri
David Moyes támadója, Wayne Rooney munkáját és magatartását dicsérte azok után, hogy a játékos végig a pályán volt ma este a Chelsea ellen.
A Vörös Ördögök csatára - akit egész nyáron a most vendégként pályára lépõ csapattal hoztak hírbe - elõ alkalommal volt Moyes kezdõcsapatában azóta, hogy a páros még az Evertonnál együtt dolgozott és Rooney egy energikus teljesítménnyel rukkolt elõ.
"Elégedett voltam Wayne teljesítményével és nagyon örültem a tömeg reakciójának" - mondta Moyes. "Nem ért váratlanul, számítottam erre."
"Mondtam neki, hogy lehet csak 60-70 percet fog játszani és majd meglátom, hogy milyen volt. De segített hátra is, nagyszerûen játszott és ezt a közönség is észrevette."
"Eltökélten gólt akart szerezni és a ráadás pillanataiban közel is volt hozzá, amikor egy ollózással próbálkozott."
A menedzser arról is beszélt, hogy úgy érzi, Rooney kiváló állapotban van fizikailag és szellemileg is.
"Nagyszerû volt edzésen is és ha valaki ránézett, kissé vékonyabb Rooney-t láthatott. Úgy vélem, jelen pillanatban Wayne pozitívan áll a dolgokhoz. Nem hinném, hogy ezen változtatni kell. Ma este a hozzáállásából sokat megmutatott."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló