Nem áll meg a szponzorcunami
A Manchester United a mai napon bejelentette, hogy szponzori megállapodást kötött Tajvan egyik vezetõ gumiabroncsgyártó vállalatával, a Federal Corporationnel.
A Federal egyik kulcspiacán, Oroszországban tartott bejelentés során hároméves megállapodásról számolt be a klub, amellyel a Federal lesz a Premier League bajnoki címvédõjének hivatalos gumiabroncs szállító partnere Oroszországban és Tajvanban. A bejelentés helyszíne a moszkvai Interauto Show volt, amelyet a Federal ügyvezetõ-igazgatója, Jamie Ma tett meg.
A tajvani illetõségû Federalt 1954-ben alapították, amely óta rohamos növekedést elérve éves szinte már 315 millió dolláros forgalmat regisztrálhatnak. A legmagasabb minõségû abroncsok elõállítására specializálódott vállalat 4x4/SUV gépjármûvek, illetve a technikai sportok, azon belül is leginkább a motorsportban érdekeltek részére készít termékeket Tajvanban és Kínában, naponta 28 ezer gumiabroncsot elõállítva.
A Federal célja, hogy új piacokat derítsen fel Ázsiában és Dél-Amerikában; emellett pedig tovább terjeszkedjen Oroszországban és a Brit Nemzetközösség területein. A következõ öt év során a Federal azon fog dolgozni, hogy növelje részesedését ezeken a területeken, és arra számítanak, hogy a Manchester Uniteddel kötött megállapodásuk segítségükre lesz abban, hogy a kulcspiacaikon növeljék márkaismertségüket.
"A Federal a szenvedély, az innováció és a minõség megtestesítõje, ezáltal pedig kellemes partnere a Manchester Unitednek. Egy olyan cégrõl beszélünk, amely büszke vevõi elégedettségére és arra törekszik, hogy saját területén a legjobb legyen. Ezek az ambíciók önbizalmat ad számunkra, hogy szurkolóink hasznot húzhatnak ebbõl az új és izgalmas partneri kapcsolatból. A klub majdnem 18 millió követõvel rendelkezik Oroszországban, míg a tajvani futball szurkolók harmada Manchester Unitedes érzelmû, így klubunk figyelemre méltó tömegbázishoz juttathatja el a Federal nevét" - mondta Richard Arnold, a Manchester United csoport vezérigazgatója a bejelentés kapcsán.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Fulham vs Manchester United
Premier League 2. fordulóCraven Cottage
2025-08-24 17:30
Premier League 1. forduló
Old Trafford
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
2025-08-03 23:00
2025-07-31 03:30
2025-07-27 01:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Chelsea | 2 | 5 | 1 | +4 | 4 |
2 | Manchester City | 1 | 4 | 0 | +4 | 3 |
3 | Sunderland | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
4 | Tottenham | 1 | 3 | 0 | +3 | 3 |
5 | Liverpool | 1 | 4 | 2 | +2 | 3 |
6 | Nottingham Forest | 1 | 3 | 1 | +2 | 3 |
7 | Arsenal | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
8 | Leeds United | 1 | 1 | 0 | +1 | 3 |
9 | Brighton & Hove Albion | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
10 | Fulham | 1 | 1 | 1 | 0 | 1 |
11 | Crystal Palace | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
12 | Aston Villa | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
13 | Newcastle | 1 | 0 | 0 | 0 | 1 |
14 | Everton | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
15 | Manchester United | 1 | 0 | 1 | -1 | 0 |
16 | Bournemouth | 1 | 2 | 4 | -2 | 0 |
17 | Brentford | 1 | 1 | 3 | -2 | 0 |
18 | Burnley | 1 | 0 | 3 | -3 | 0 |
19 | Wolves | 1 | 0 | 4 | -4 | 0 |
20 | West Ham | 2 | 1 | 8 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Fulham - Manchester United
Premier League, 2. forduló