Hivatalos: Fellaini a United játékosa

A Manchester United örömmel jelenti be, hogy leigazolták a belga középpályást, Marouane Fellainit az Everton csapatától egy bizonyos, meg nem nevezett összeg fejében.


A 25 éves Marouane 2008-ban csatlakozott az Everton csapatához és 163 alkalommal lépett pályára (tízszer csereként) a merseyside-i klubban. Ezalatt 32 góllal járult hozzá csapata sikereihez, Belgium színeiben pedig 2007-ben debütált és hét gólt szerzett hazájának. 

 

A Manchester United menedzsere, David Moyes a következõképpen kommentálta a transzfert: "Öt évig dolgoztam együtt Marouane-nal. Boldog vagyok, hogy úgy döntött, csatlakozik hozzánk. Õ egy igazán remek játékos, kivételes képességekkel. Meggyõzõdésem, hogy az érkezése igazi változást eredményez majd."
 
 
Fellaini pedig a következõket mondta érkezésével kapcsolatban: "Nagyon boldog vagyok, hogy a Manchester United játékosa lehetek. Már évek óta a menedzser keze alatt dolgozom, és jól ismerem a munkamódszereit. Abban a pillanatban, ahogy felmerült a lehetõsége, hogy továbbra is együtt dolgozzunk, gondolkodás nélkül igent mondtam. Fantasztikus éveket töltöttem az Evertonban és itt szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak és a stábnak, akik ez idõ alatt segítettek és mindenben támogattak. Remélem megértik döntésemet. A Manchester United részévé válni egy olyan dolog, amirõl minden futballista álmodik. Feltett szándékom, hogy minél nagyobb mértékben hozzájáruljak a csapat teljesítményéhez a jövõben. Hiszem és tudom, hogy képes leszek ténylegesen hozzájárulni a Manchester United sikereihez."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!