Moyes izgatott az európai szereplés miatt
Miután kiderült, hogy a Manchester United milyen csapatokkal fog megküzdeni, David Moyes bevallotta, hogy alig várja már, hogy elkezdõdjön a Bajnokok Ligája
A Vörös Ördögök az A csoportban fognak szerepelni a Shakhtar Donetskel, a Bayer Leverkusennel és a Real Sociedaddal. Ez egy olyan csoport ami miatt a menedzser mérsékelten boldog lehet, de tisztában van azzal a veszéllyel amit a spanyolok jelenthetnek, ugyanis a tavalyi szezonban, minden odds ellenére negyedikként végeztek a La Ligában.
Moyes meg is könnyebbült amiatt, hogy elkerülték az úgynevezett "halálcsoportot", amikor látta, hogy egykori klubját, a Celticet, olyan óriásklubokkal sorsolták össze mint a Barcelona, az AC Milan vagy az Ajax.
"Rendben volt a sorsolás" - fejtette ki véleményét a menedzser, az AON Edzõközpontban tartott szokásos heti sajtókonferencián.
"Szerintem az utolsó csapat, a spanyol Sociedad egy kicsit kellemetlen. Általánosságban nézve, sokkal nehezebb dolgunk is lehetne, mint például a Celticnek - nekik igazán kemény csoportjuk van."
"Élvezetes volt végignézni a sorsolást, a részvétel pedig szintúgy egy remek dolog és már alig várom, hogy elkezdõdjenek ezek a mérkõzések. Az út Doneckbe nagyon hosszú és az ottani meccs sem lesz egyszerû, de remélem, hogy az utazás nem lesz olyan vészes és ebbõl tudunk majd profitálni."
Moyes elmondta a MUTV-nek, hogy élvezni fogja a csoportmérkõzéseket és megpróbálja majd azokat a tapasztalatait is felhasználni, amit még az elõzõ klubjával, az Evertonnal szerzett a rájátszások alkalmával, utána pedig azt is feltárta, hogy mi alapján fognak felkészülni minden egyes mérkõzésre.
"Azt mondják, hogy még nem szerepeltem a Bajnokok Ligájában, pedig szerepeltem, csak még akkor, mielõtt elkezdõdtek volna a csoportmérkõzések. Ebbõl kifolyólag már alig várom, hogy elkezdõdjön ez a sorozat. Néhányszor az Európa Ligában is tevékenykedtem, ami természetesen egy jó dolog, de meg se közelíti a Bajnokok Ligáját."
"Mindent elfogok követni, hogy a rendelkezésemre álló idõ alatt feltérképezzem azokat a csapatokat akik ellen játszani fogunk, megpróbálom megnézi õket olyan gyakran amennyire csak tõlem telik és felkészülni belõlük, hogy mire elérkezünk a mérkõzésekhez, a lehetõ legjobban fellegyünk készülve."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Newcastle
Premier League 34. forduló, elhalasztott mérkőzésOld Trafford
2024-05-15 21:00
Brighton & Hove Albion
vs Manchester United
2024-05-19 17:00
Manchester City
vs Manchester United
2024-05-25 16:00
Manchester United
0-1 Arsenal
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2024-05-12 17:30
Premier League 37. forduló
Old Trafford
2024-05-12 17:30
Crystal Palace
4-0 Manchester United
2024-05-06 21:00
2024-05-06 21:00
Manchester United
1-1 Burnley
2024-04-27 16:00
2024-04-27 16:00
Manchester United
4-2 Sheffield United
2024-04-24 21:00
2024-04-24 21:00
Coventry City
3-3 Manchester United
2024-04-21 16:30
2024-04-21 16:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
A hangadó
Aaron Wan-Bissaka
Akadémiai csapat
Alejandro Garnacho
Alex Telles
Altay Bayindir
Alvaro Fernandez
Amad Diallo
Andre Onana
Andreas Pereira
Angol válogatott
Anthony Elanga
Anthony Martial
Antony
Arsenal
Aston Villa
Átigazolási Center
Átigazolások
Axel Tuanzebe
Bajnokok Ligája
Bournemouth
Brandon Williams
Bruno Fernandes
Bryan Robson
Cardiff City
Casemiro
Chelsea
Christian Eriksen
Cristiano Ronaldo
Crystal Palace
David De Gea
David Gill
Dean Henderson
Diogo Dalot
Donny van de Beek
Ed Woodward
Edinson Cavani
Edzői stáb
Egykori játékosok
Érdekességek
Eric Bailly
Erik ten Hag
Európa-liga
Everton
FA-kupa
Facundo Pellistri
Felkészülési túra 2022
Felkészülési túra 2023
Felkészülési túra 2024
Fred
Fulham
Gary Neville
Glazer
Hannibal Mejbri
Harry Maguire
Híres magyar Vörös Ördögök
Hónap játékosa
Hónap legjobbja szavazás
Hónap Ördöge
Hull City
Ifjúsági BL
Jack Butland
Jadon Sancho
Játékosértékelés
Játékosprofilok
Jesse Lingard
Jonny Evans
Juan Mata
Kobbie Mainoo
Kölcsönlesen
Közös meccsnézések
Lee Grant
Leicester City
Ligakupa
Lisandro Martinez
Liverpool
Luke Shaw
Manchester City
Manchester United
Manutdfanatics.hu
Marcel Sabitzer
Marcus Rashford
Martin Dubravka
Mason Greenwood
Mason Mount
Michael Carrick
Nemanja Matic
Newcastle
Női csapat
Norwich City
Ole Gunnar Solskjaer
Paul Pogba
Paul Scholes
Pénzügyek
Phil Jones
Phil Neville
Pletykák, átigazolások
Podcast
Premier League
Ralf Rangnick
Raphaël Varane
Rasmus Højlund
Richard Arnold
Ryan Giggs
Scott McTominay
Sergio Reguilon
Sir Alex Ferguson
Sir Bobby Charlton
Sir Jim Ratcliffe
Sir Matt Busby
Sofyan Amrabat
Southampton
Stoke City
Sunderland
Swansea City
Szurkoló szemmel
Szurkolói klub
Tahith Chong
Taktikai mágnestábla
Tartalék csapat
Tom Heaton
Tottenham
Trófeabibliográfia
Tyrell Malacia
Utazás
Válogatottak
Victor Lindelöf
Visszhang
Watford
West Brom
West Ham
Willy Kambwala
Wout Weghorst
Tabella
Premier League 2023/24
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 37 | 89 | 28 | +61 | 86 |
2 | Manchester City | 36 | 91 | 33 | +58 | 85 |
3 | Liverpool | 37 | 84 | 41 | +43 | 79 |
4 | Aston Villa | 37 | 76 | 56 | +20 | 68 |
5 | Tottenham | 36 | 71 | 59 | +12 | 63 |
6 | Newcastle | 36 | 79 | 57 | +22 | 57 |
7 | Chelsea | 36 | 73 | 61 | +12 | 57 |
8 | Manchester United | 36 | 52 | 56 | -4 | 54 |
9 | West Ham | 37 | 59 | 71 | -12 | 52 |
10 | Brighton & Hove Albion | 36 | 54 | 58 | -4 | 48 |
11 | Everton | 37 | 39 | 49 | -10 | 48 |
12 | Crystal Palace | 37 | 52 | 58 | -6 | 46 |
13 | Wolves | 37 | 50 | 63 | -13 | 46 |
14 | Bournemouth | 36 | 49 | 62 | -13 | 45 |
15 | Fulham | 37 | 51 | 59 | -8 | 44 |
16 | Brentford | 37 | 54 | 61 | -7 | 39 |
17 | Nottingham Forest | 37 | 47 | 66 | -19 | 33 |
18 | Luton Town | 36 | 47 | 77 | -30 | 26 |
19 | Burnley | 37 | 40 | 76 | -36 | 24 |
20 | Sheffield United | 37 | 35 | 101 | -66 | 16 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Newcastle
Premier League, 34. forduló
Manchester City - Manchester United
FA-kupa, döntő