Zaha és Keane is pályán volt
A Manchester United két játékosa, Wilfried Zaha és Michael Keane pályán volt hétfõn az angol U21-es válogatottban és hozzásegítették csapatukat ahhoz, hogy megmentsenek egy pontot Finnországban.
A Vörös Ördögök szélsõje hozta össze az egyenlítõ találat elõtti helyzetet, amikor lapos beadását a West Brom csatára, Saido Berahino értékesítette a 67. percben. A házigazdák már az elsõ negyedóra végén vezetést szereztek Moshtagh Yaghoubi révén és úgy tûnt, növelik elõnyüket az UEFA U21-es európa-bajnoki selejtezõsorozat 1-es csoportjában. Azonban a háromoroszlánosok jobbak voltak a találkozó végéhez közeledve és ha Andre Wisdomot nem állították volna ki az egyik finn csereember, Loorents Hertsi elleni szabálytalansága miatt, talán jobb eredményt is elérhetett volna a vendég gárda.
Gareth Southgate átszervezte csapatát, feláldozta Zahát és helyére egy újabb védõt, Eric Diert hozta be. Eközben Keane végig a pályán volt a meccsen. Az egy pont azt jelentette, az angolok négy pontot zsebeltek be az elsõ két mérkõzésükön, míg a finnek nyolc egységnél járnak négy találkozót követõen.
Az este késõbbi szakaszában Marnick Vermijl is pályára lépett, ráadásul végig is játszotta a belgák meccsét, amelyen a hazaiak 1-0 arányban legyõzték az északíreket, ezzel három selejtezõ után még mindig 100 százalékosan állnak a 9-es csoportban.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sabah FC
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzésOld Trafford
2026-09-10 21:00
Premier League 3. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Sabah Baku
Bajnokok Ligája, Főtábla - 1. forduló