Moyes nem vesztette el nyugalmát

Nemanja Vidic, a Manchester United csapatkapitánya szerint David Moyes továbbra is nyugodt, annak ellenére is, hogy a bajnok elsõ három Premier League meccsén 5 pontot eldobott.


Az Everton korábbi menedzsere a nyáron vette át Sir Alex Ferguson helyét és számos stábtagját is elhozta a Goodison Parkból.

Annak ellenére, hogy a címvédõ szezonkezdete nem mondható idillinek, a védõ üdvözölte Moyes nyugalmát és elmondta, az 50 éves menedzser még nem emelte fel hangját az öltözõben.

"Eddig nem igazán volt olyan ok, amiért kiabálnia kellett volna a játékosokkal, mert jelenleg minden simán megy" - mondta a szerb a Mirror Sportnak. "A játékosok remekül edzenek és amíg ez így is lesz, addig semmi oka nem lesz, hogy megtegye azt."

"Természetesen az új menedzser hozta magával a stábját is, akikkel két hónapot együtt dolgozunk már és jobban meg kellett ismernünk egymást."

"Minden jól megy - úgy vélem, jó formában vagyunk. Nincs nagy változás - a játékosok szinte ugyanazok - de más módon próbálnak megtanítani dolgokat nekünk. Rengeteg pozitívum van és itt az ideje, hogy ezt a pályán is megmutassuk."

 


Vidic elismerte, a Unitednél nagyon élvezték a sikert, amelyet Sir Alex három évtized alatt elért, de nagyon várja az új korszak kilátásait.

"Sir Alex mellett sikereink voltak" - folytatta a 31 éves védõ. "Örvendetes volt és személy szerint boldog vagyok, hogy együtt dolgozhattam vele. De mindig jönnek új dolgok - új kihívások, új edzés, új felkészülések."

"Nagyszerû idõt töltöttem Sir Alex mellett és nagyon sikeresek voltunk. Mindig úgy fogok erre emlékezni, mint ami egy remek idõszak volt."
 


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!