Fellaini: Ez egy álom
Marouane Fellaini az átigazolási idõszak utolsó napján történt klubváltását álomként jellemezte és reméli, sikerül visszafizetnie David Moyes-nak, hogy hitt benne.
A belga középpályás elõször beszélt a médiának átigazolása óta, dicsérte korábbi csapatát, de immár trófeákat akar nyerni a Vörös Ördögökkel.
"Azért jöttem ide, hogy trófeákat nyerjek. Számomra ez egy álom, hogy a világ legnagyobb klubjához csatlakozom. Keményen kell dolgoznom a helyemért, mert sok jó játékos van itt. Meg kell mutatnom a képességeimet, erre fogok összpontosítani mindig. Szeretnék segíteni a csapatnak és mindent megadni. Ismerem a menedzsert és az itteni játékosok minõségét, mindez pedig jó számomra, nagy segítség abban, hogy jól játszam" - mondta Fellaini.
"Bizonyítani fogok a pályán. Vannak, akik nem kedvelik a kvalitásaimat, de nem érdekel. A menedzser, a stáb és az itteni játékosok ismernek engem. A menedzser bizalmat szavazott nekem, amikor az Evertonhoz vitt. Senkit nem ismertem, de õ segített nekem."
A középpályás korábbi munkaadóját is méltatta, miközben megkönnyebülésérõl számolt be amiatt, hogy sikerült az utolsó pillanatban átigazolnia a bajnokhoz.
"Az Evertonnal és az elnökkel nem nagyon beszéltünk az üzletrõl. Olykor azt gondoltam, nincs esély, de végül nagyon boldog voltam, hogy csatlakozhattam a Unitedhez. Beszéltem a menedzserrel, mert nagy lehetõségem volt arra, hogy a világ egyik legnagyobb klubjához igazoljak."
"Nyilvánvalóan a United nagy játékosokat akar igazolni, de a legfontosabb dolog az volt számomra, hogy fitt maradjak és kivárjam az átigazolási idõszak végét. Az Everton nagyszerû klub volt számomra, remek csapattársakkal, nagyszerû pillanatokkal. Tisztelem a szurkolóit, de itt volt az idõ, hogy távozzam."
"Az Evertontól ide igazolva magasabb edzésintenzitással találtam szemben magam. Az Everton is nagyszerû klub, ahogyan a United egy nagy csapat, nagy játékosokkal. A különbség az, hogy a United trófeákat nyert."
A 25 éves belga magabiztos, hogy képes számos poszton is játszani és nagyon várja már a kihívást.
"Védekezõként és támadóként is tudok játszani - bárhogyan, ami segít a csapatnak. A legfontosabb az, hogy megnyerjük a találkozókat."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
2 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
3 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 6 |
4 | Tottenham | 3 | 5 | 1 | +4 | 6 |
5 | Sunderland | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
6 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 6 |
7 | Bournemouth | 3 | 4 | 4 | 0 | 6 |
8 | Crystal Palace | 3 | 4 | 1 | +3 | 5 |
9 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
10 | Nottingham Forest | 3 | 4 | 5 | -1 | 4 |
11 | Brighton & Hove Albion | 3 | 3 | 4 | -1 | 4 |
12 | Leeds United | 3 | 1 | 5 | -4 | 4 |
13 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
14 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
15 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
16 | West Ham | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
17 | Newcastle | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
18 | Fulham | 3 | 2 | 4 | -2 | 2 |
19 | Aston Villa | 3 | 0 | 4 | -4 | 1 |
20 | Wolves | 3 | 2 | 8 | -6 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló