Januzaj: Mindent bele fogok adni
Miután kapott egy kis ízelítõt, hogy milyen is az Old Traffordon játszani, Adnan Januzaj még többre vágyik és elmondása szerint minden tõle telhetõt meg fog tenni, amikor lehetõsége nyílik erre.
Januzaj a szombati, Crystal Palace felett aratott 2-0-ás gyõzelem alkalmával debütálhatott a Barclays Premier League-ben, amikor Ashley Young helyett érkezett a 67. percben. Ez a szereplése viszonylag hamar, azután következett, hogy a múlt hónapban a FA Community Shield keretein belül is bemutatkozhatott a Wembley-ben.
Miután bizalomgerjesztõ módon, bátran és lendületesen játszott a Sasok ellen, a tizennyolc éves játékos alig várja, hogy újra szerepelhessen és jól teljesítsen.
"Remekül éreztem magam és persze egy kicsit sokkolva is, hiszen vagy 25 percet játszhattam az elsõ csapatban (a bajnokságban)" - nyilatkozta Adnan a MUTV-nek.
"Volt egy-két jó megmozdulásom, de ez még csak a bemutatkozó meccsem volt, szóval továbbra is jól kell szerepelnem a pályán. Azt is értékelem, hogy ilyen remek szurkolóink vannak. Erõt adtak, amikor felmentem a pályára. Nagyon boldog vagyok."

"Reménykedtem, hogy gólt tudok majd szerezni, megpróbáltam a tõlem telhetõ legtöbbet nyújtani, és a csapattársaimat is gólokhoz segíteni. Én csak megpróbáltam mindent beleadni. Természetesen több mérkõzésen akarok játszani és remélem, hogy lesz még lehetõségem az elsõ csapatban játszani. Ha megkapom ezt a lehetõséget, minden tõlem telhetõt meg fogok tenni a klubért."
A szombati gyõzelem után egy beszélgetés alkalmával David Moyes felfedte, hogy majdnem a kezdõtizenegybe nevezte Januzajt és azt is megmagyarázta, hogy az idei szezonban eddig miért nem tudott a felkészülési túrán mutatott meggyõzõ teljesítményére építeni a fiatal belga játékos.
"Adnan megelõzi a korát" - mondta Moyes.
"Már hamarabb meg akartam adni neki a lehetõséget, de a mérkõzések nem tették lehetõvé, ugyanis a bajnokság kezdete egy kissé nehéz volt. Arra gondoltam, hogy a Palace ellen be lehetne mutatni, ha volna rá lehetõségem, sõt, azon is gondolkodtam, hogy kezdõként fogok vele számolni."
"Az alapján, amit a pályán mutatott, bebizonyította, hogy megérdemelte volna ezt a lehetõséget. Rengeteg jó dolgot csinált és kiválóan mozgott a labdával. Jó játékos lesz a srácból. Még csak tizennyolc éves és nagyon nagy tehetség."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Manchester United
vs Chelsea
2025-09-20 18:30
Brentford
vs Manchester United
2025-09-27 13:30
Manchester United
vs Sunderland
2025-10-04 16:00
Liverpool
vs Manchester United
2025-10-19 17:30
Manchester United
3-2 Burnley
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
Grimsby Town
2-2 Manchester United
2025-08-27 21:00
2025-08-27 21:00
Fulham
1-1 Manchester United
2025-08-24 17:30
2025-08-24 17:30
Manchester United
0-1 Arsenal
2025-08-17 17:30
2025-08-17 17:30
Manchester United
1-1 Fiorentina
2025-08-09 13:45
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
A hangadó
Aaron Wan-Bissaka
Akadémiai csapat
Alejandro Garnacho
Alex Telles
Altay Bayindir
Alvaro Fernandez
Amad Diallo
Andre Onana
Andreas Pereira
Angol válogatott
Anthony Elanga
Anthony Martial
Antony
Arsenal
Aston Villa
Átigazolási Center
Átigazolások
Axel Tuanzebe
Ayden Heaven
Bajnokok Ligája
Benjamin Sesko
Bournemouth
Brandon Williams
Bruno Fernandes
Bryan Mbeumo
Bryan Robson
Cardiff City
Casemiro
Chelsea
Chido Obi
Christian Eriksen
Cristiano Ronaldo
Crystal Palace
David De Gea
David Gill
Dean Henderson
Diego Leon
Diogo Dalot
Donny van de Beek
Ed Woodward
Edinson Cavani
Edzői stáb
Egykori játékosok
Érdekességek
Eric Bailly
Erik ten Hag
Európa-liga
Everton
FA-kupa
Facundo Pellistri
Felkészülési túra 2022
Felkészülési túra 2023
Felkészülési túra 2024
Felkészülési túra 2025
Fred
Fulham
Gary Neville
Glazer
Hannibal Mejbri
Harry Amass
Harry Maguire
Híres magyar Vörös Ördögök
Hónap játékosa
Hónap legjobbja szavazás
Hónap Ördöge
Hull City
Ifjúsági BL
Jack Butland
Jadon Sancho
Játékosértékelés
Játékosprofilok
Jesse Lingard
Jonny Evans
Joshua Zirkzee
Juan Mata
Kobbie Mainoo
Kölcsönlesen
Közös meccsnézések
Lee Grant
Leicester City
Leny Yoro
Ligakupa
Lisandro Martinez
Liverpool
Luke Shaw
Manchester City
Manchester United
Manuel Ugarte
Manutdfanatics.hu
Marcel Sabitzer
Marcus Rashford
Martin Dubravka
Mason Greenwood
Mason Mount
Matheus Cunha
Matthijs de Ligt
Michael Carrick
Nemanja Matic
Newcastle
Női csapat
Norwich City
Noussair Mazraoui
Ole Gunnar Solskjaer
Omar Berrada
Patrick Dorgu
Paul Pogba
Paul Scholes
Pénzügyek
Phil Jones
Phil Neville
Pletykák, átigazolások
Podcast
Premier League
Ralf Rangnick
Raphaël Varane
Rasmus Højlund
Richard Arnold
Ruben Amorim
Ruud van Nistelrooy
Ryan Giggs
Scott McTominay
Senne Lammens
Sergio Reguilon
Sir Alex Ferguson
Sir Bobby Charlton
Sir Jim Ratcliffe
Sir Matt Busby
Sofyan Amrabat
Southampton
Stoke City
Sunderland
Swansea City
Szurkoló szemmel
Szurkolói klub
Tahith Chong
Taktikai mágnestábla
Tartalék csapat
Toby Collyer
Tom Heaton
Tottenham
Trófeabibliográfia
Tyler Fredericson
Tyrell Malacia
Utazás
Válogatottak
Victor Lindelöf
Visszhang
Watford
West Brom
West Ham
Willy Kambwala
Wout Weghorst
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
13 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
14 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
15 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
16 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
17 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló