Moyes izgatott az európai szereplés miatt
David Moyes elárulta, izgatottan várja, hogy a Bajnokok Ligájában vezesse a Manchester Unitedet; abban a sorozatban, mely sokkal versenyképesebb, mint valaha.
A Vörös Ördögök az A-csoportba kerültek a Shakhtar Donetsk, Real Sociedad és Bayer Leverkusen trió mellé. Az utóbbi látogat az Old Traffordra holnap és Moyes - aki 2005-ben az Evertonnal megízlelte már a sorozatot - szerint kemény teszt lesz ez.
"Amióta a Manchester Unitedhez jöttem, izgatott vagyok emiatt" - mondta a skót a mai sajtótájékoztatóján. "Minden találkozó új kihívást kínál és egyben kemény teszt is. Korábban voltam már ebben a sorozatban az Evertonnal - csak kicsivel maradtunk le a csoportkörröl, de ez más. Ennél a klubnál hozzá vannak szokva, hgy a sorozat késõbbi szakaszába jutnak."
"Úgy vélem, minden csoport nehéz. Mindig ki lehetett választani a csoport gyõzteseit, de az utóbbi évek során ez már nehezebb, sokkal kiszámíthatatlanabb. Kiváló csapatot kaptunk Németországból, egyet Spanyolországból és Donyeckbe is el kell mennünk, hogy megmérkõzzünk a Shakhtarral. Ez egy kemény csoport."
"Ez egy olyan sorozattá válik, ahol mindenki jól akar teljesíteni. Néhány csapat megengedheti magának, hogy pihentesse játékosait a bajnokikon a BL-re, de ez nehéz ügy a Premier League-ben. A Manchester Unitednél hozzászoktak a játékosok ehhez a sorozathoz és tapasztalatot is szereztek már benne."
Moyes hangsúlyozta, nem õ az egyetlen új menedzser, aki bemutatkozik a BL csoportkörében, hiszen például a holnapi ellenfél vezetõje, a korábbi liverpooli védõ, Sami Hyypia sem vezetett csapatot európai porondon.
"Tudod, hogy Sami Hyypia is új? Nem csak én! Mindig oda akartam érni a BL-t érõ helyekre. Az Evertonnal mindent megpróbáltam, hogy ez megtörténjen. Most a Unitednél vagyok és mindent meg fogok tenni a gyõzelemért."
A sajtótájékoztatón a manchesteriek tavalyi búcsújáról is kérdezték a menedzsert, aki a múlton történõ rágódás helyett inkább a jövõre koncentrál.
"Ott voltam a Real Madrid elleni meccsen és azon az estén nem a Unitednek kedveztek. De mindig is csodáltam az esti Bajnokok Ligája mérkõzések hangulatát. A játékosokat motiválja a meccs, ki fogunk menni és egy jó mûsort fogunk csinálni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Everton vs Manchester United
Premier League 3. fordulóHill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
Premier League 2. forduló
Old Trafford
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
2026-08-08 17:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 3 | Arsenal | 2 | 4 | 0 | +4 | 6 |
| 4 | Chelsea | 2 | 7 | 5 | +2 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 9 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 10 | Everton | 2 | 3 | 1 | +2 | 4 |
| 11 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 12 | Manchester United | 2 | 5 | 4 | +1 | 3 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |