Magabiztos gyõzelemre kell törekedni

Mint azt mindannyian tudjuk, Moyes elsõ Bajnokok Ligája mérkõzésén vezényli az európai porondon már nagy tapasztalattal rendelkezõ Vörös Ördögöket.


Egy kis vizsgálódás után azonban nyugodtan kimondhatjuk, hogy az Old Trafford gárdájának új trénerére a Leverkusen elleni megmérettetés nem jelenthet túl nagy nyomást, mivel a Bundesliga tavalyi harmadik helyezett gárdájának edzõje, Sami Hyypia sem rendelkezik még e rangos versenyben több tapasztalattal, mint a skót tréner.

 
Ráadásul Moyes mögött olyan csapat áll, amelyben a minõség és a tapasztalat már hosszú évek óta jelen van ahhoz, hogy tudják, hogyan kell megnyerni a mérkõzéseket ezen a szinten, továbbá az Old Trafford lelkes rajongótáborának támogatása is fokozza majd a Vörös Ördögök tûzerejét.
 
 
A United várható felállása a szokásos 4-4-1-1 formáció Rooney-val Van Persie mögött, hacsak David Moyes úgy nem dönt, hogy valami más taktikát választ az európai porondon. Bár a kísérletezésnél valószínûbbnek tûnik egy jól bevált magabiztos kezdés, melyben Moyes legerõsebb keretével tervez a kezdõ tizenegyben annak ellenére, hogy hétvégén a City-vel kell megmérkõzniük a Premier League keretein belül. 
 
 
A Leverkusen is jól teljesített eddig a német bajnokságban annak ellenére, hogy olyan kulcsfontosságú játékosokat veszítettek el, mint Schürrle és Carvajal, viszont a United középpályája a kiválóan teljesítõ Carrick mellé érkezõ Fellainivel sokat erõsödhet, pláne ha figyelembe vesszük Rooney megtartását is, aki gyakran visszalép védekezni és sérülései ellenére remek formában startolt a Premier League-ben.
 
A vendégek erõssége a gyors ellentámadásokban rejlik, aminek a megszakításában nagy szerep fog hárulni a United középpályájára. Cleverley ragyogó statisztikával rendelkezik ebben a szezonban, de a tapasztalat hiánya miatt még nem elég kreatív Carrick mellett, így  ha csereként beállva is, de biztosan kap lehetõséget Moyes régi/új szerzeménye, a tapasztalt és kreatív Fellaini. 
 
 
A támadó fázisban a United feltehetõen megpróbálja széthúzni a játékteret, amely Moyes egyik kedvenc taktikája, és ebben az elõzõ találkozón remek aláfestést adott Young. Sam és Son mindent megtesznek majd azért, hogy megvédjék a területüket és itt lenne rendkívül hasznos Young, aki Hilbert mögé befutva elcsalná a kapu elõl Wollscheidet, ezzel Rooney-nak és Van Persie-nek rést nyitna a lövésekhez. Bár az is lehet, hogy Moyes kihagyja a szombati mérkõzésen mûesése miatt sárga lapot kapott szélsõt, és a nem rég visszatért Kagawát, vagy a nagy tapasztalattal rendelkezõ Giggset teszi be bal szélre. 
 
 
A középpálya feltehetõen gyakran zsúfolt lesz. A védekezõ szakaszban, ha Rooneynak nem kell túl mélyre húzódnia, nagy nyomást gyakorolhatna Castrora, ezzel nagy segítséget nyújtva a Vörös Ördögök védelmi vonalának. Viszont ha a vendégeknek sikerül labdát szerezniük, minden bizonnyal azonnal legveszélyesebb fegyverüket, a gyors ellentámadásokat próbálják majd kiaknázni. Ha sikerül áttörniük a United középpályáján a hazaiak középsõ védõpárosának nagyon észnél kell majd lennie. Bár Kiessling gyorsaságával gyakran könnyedén beférkõzik a védõk mögé, de  Vidic és Ferdinand újra remek formában játszik,  Fabióval és Evrával a szélen pedig képesek  áttörhetetlen falat állítani a németek támadásai elé. Ugyanakkor Youngnak és Valenciának sem árt visszalépni, követve Hilbertet és Boesnischet, akik gyakran csatlakoznak a Leverkusen támadásaihoz.
 
A Unitednek megvan az esélye, hogy csoportelsõként jusson tovább a Bajnokok Ligája elsõ szakaszában, de ehhez nem elég a szûk gyõzelem, maximálisan ki kell használniuk a hazai pálya adta elõnyöket. Természetesen egyik ellenfelükkel szemben sem számíthatnak könnyû harcra, ezért minél meggyõzõbb eredményeket kell elérniük minden hazai meccsükön. Elsõ európai szereplésén nem csak Moyes, de a United középpályája is tesztelés elõtt áll, melyen remélhetõleg sikeresen jutnak túl ma este a bizonyítási vágytól feltüzelt Vörös Ördögök új edzõjük vezetése alatt is.
 
Források: outsideoftheboot.com, hepeoplesperson.com
 


manutdfanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!