Moyes csalódott, de pozitívan áll a jövõhöz

David Moyes csalódott, amiért több esélye ellenére a Manchester United 1-1-es döntetlent játszott a Southamptonnal az Old Traffordon, de kitart amellett, hogy be tudják hozni hátrányukat a Premier League tabelláján.


Sokáig úgy nézett ki, hogy a Unitednek sikerül az Old Traffordon tartania a három pontot, de Adam Lallana utolsó pillanatokban szerzett góljával a vendégek sem mentek haza üres kézzel.

 

A "Szentek" nem adták meg magukat a tavalyi bajnokoknak, és valószínûleg igazságos eredmény született, de Moyes mégis csalódott azok után, hogy fiai olyan sokáig kitartottak és az utolsó elõtti percig képesek voltak megtartani elõnyüket.
 
A Vörös Ördögök menedzsere a mérkõzést követõen a Sky Sports-nak a következõket mondta: "Csalódott vagyok, hogy nem sikerült megszereznünk a három pontot. Nagy esélyünk volt a gyõzelemre. Külön örültem Adnan bátor szerepvállalásának és természetesen Robin góljának."
 
 
"A szünetben azt mondtam a srácoknak, hogy húzzák meg, mert ez kevés lesz a végéig, több helyzetünk is volt, de sajnos nem jött össze még egy gól."
 
"Az utolsó percig ellenõrzés alatt tartottuk az ellenfelet, de bármikor elõfordulhat egy másodperc kihagyás, vagy egy szerencsétlen pillanat, ami éppen elég egy kapott gólhoz."
 
"Összességében úgy gondolom, Jonny Evans és Phil Jones igazán jól játszottak, jól védekeztünk, én nem hibáztatnám õket. Következetesek voltak, jól összpontosítottak, de sajnos a végén jött egy szerencsétlen pillanat."
 
"Viszont tudjuk, mit kell tennünk, pontokat kell gyûjtenünk és ezért mindent meg is fogunk tenni. Talán egy kicsit sûrû a program a válogatott meccsek miatt, de nem tervezek a következõ találkozó elõtt nagyobb változtatásokat."
 
A mérkõzés elõtt értesülhettünk a nagy hírrõl, mely szerint Adnan Januzaj aláírta új öt éves szerzõdését a klubnál, így érthetõ, hogy Moyes is el van ragadtatva a fiatal játékostól.
 
 
"Nagyon fontos a klub számára az õ maradása, láttuk már idén is, hogy mire képes. Hatalmas tehetség és még csak 18 éves. Megpróbáljuk a lehetõ legjobb pillanatokban játszatni és minél több lehetõséget megadni neki a fejlõdésre."
 
A mai döntetlen azt jelenti, hogy Moyes legénységének mindössze öt pontot sikerült eddig hazai pályán gyûjteniük, és ideje belehúzniuk, ha mihamarabb utol akarják érni a Premier League élbolyát.
 
 


skysports.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!