U21: Everton 0-0 United
Ismét meccset játszott a Manchester United U21-es csapata, ezúttal az Everton otthonában lépett pályára, ahol gólnélküli döntetlennel zárult a találkozó.
Az elsõ játékrészben jobban játszottak a Vörös Ördögök, míg a fordulás után a hazaiak kétszer is kapufát találtak. A Vendégek kezdõcsapatában helyet kapott Anderson és Fabio és számos pozitívum fellelhetõ volt a találkozón annak ellenére is, hogy Warren Joyce csapata ezúttal eredménytelen volt.
A szünet elõtt inkább a vendégek domináltak. Fabio állandó fenyegetést jelentett a balon, míg a két kapus közül Mason Stringthorpe-nak kellett többet dolgoznia, kezdve a Keane-ikrek korai fejeseinek hárításával.
Bár Ben Amosnak is akadt dolga, elõbb Hallam Hope próbálkozásánál kellett védenie, majd egy szögletet követõen Tony Hibbert fejesét fogta. Ismét a United támadott, leginkább Fabio alakított ki helyzeteket, ám sem Tom Lawrence, sem Anderson nem tudott kapuba találni.
Will Keane lövése kerülte el a kaput, majd Larnell Cole átadása után Lawrence villant, de ezúttal is elmaradt a gól. A bajnok továbbra is nyomott, Cole lövése következett, de nem talált kaput, majd Stringthorpe ajándékozta meg egy labdával Lawrence-t, a támadó azonban csak oldalhálót talált, miközben a kapus kétségbeesetten rohant ki kapujából, hogy javítsa hibáját.
A hazaiak kapusa aztán hatalmasat mentett Will Keane helyzeténél, majd Fabio pillanatai következtek, de szabadrúgásból sem talált a kapuba. Amosnak óvatosnak kellett lennie és egy csodás reflex mozdulattal megakadályozta, hogy Hope betaláljon, ám a United továbbra is veszélyesebb volt, ezúttal Fabio passza után Cole lövése csípte meg Stringthorpe tenyerét.
A fordulás után kissé lassabbnak tûntek a manchesteriek, bár Reece James egy labdaszerzés után remek lövéssel veszélyeztetett, amit a hazai hálóõr nagyszerûen mentett. Hatvan percnyi játék után Anderson pihenõt kapott, az Everton pedig egyre többet támadott. Chris Long és Joe Williams lövése is elkerülte a kaput, majd Long labdája után Hope elõtt adódott helyzet, lövését azonban Amos kiváló védéssel a kapufára tolta.
Fontos mentés volt ez, ami ugródeszkát jelentett a United számára és ismét támadásokat vezettek. Will Keane dolgoztatta meg Stringthorpe-ot, majd a másik kapunál újra a kapufán csattant a labda. Ezúttal Long lõtt, Amoson túljutott már a játékszer, de a kapufa mentett.
Az utolsó tíz percre elfáradt mindkét csapat, így nem maradt már dráma a végére, az eredmény nem változott ezen az estén. Érdekesség, hogy a Goodison Parkba több, mint 6000 szurkoló látogatott ki.
U21 Premier League
Everton 0-0 Manchester United
Goodiso Park, 6004 nézõ
United: Amos - Varela, Thorpe, M.Keane, Fabio - Lawrence(Weir 76.), Ekangamene, Anderson(Blackett 62.), Cole, James - W.Keane
Pad: Barmby, Sutherland, Love.
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |