A Ligakupa fontos Patricenak

Patrice Evra kijelentette, továbbra is fontos versenysorozat a Ligakupa a Manchester United számára, amellyel kapcsolatban ráadásul kedves emlékeket is õriz.


A Vörös Ördögök kedden este a Norwich City együttesét fogadják a Ligakupa 4. fordulójában az Old Traffordon, és bár ez a sorozat talán a prioritások legvégén foglal helyet a csapat szempontjából, Evra elmondása szerint komolyan veszik ezt a küzdelmet is.

 

"A Ligakupa egy lényeges trófea számomra - az elsõ volt, amit ennél a klubnál nyertem" - kezdte Evra.

 

"Emlékszem, hogy mondtam a Fõnöknek [Sir Alex], amikor a buszon voltunk a döntõ után[2006]:

'Ez elképesztõ, két hónap után, máris nyertem egy kupát!'."
 
"Jól megjegyeztem azt a pillanatot, és az elsõ trófea mindig fontos egy játékosnak. Mindegy, hogy az a Community Shield, vagy valami más. Attól a naptól fogva gyõztessé válsz. Többet akarsz nyerni. Vágysz a sikerre. Az egy nagyon fontos siker volt a számunkra. Utána sokszor próbáltuk újra és újra megnyerni."
 
 
"A Norwich City elleni meccs egy kemény kihívás lesz, de a csapat az elõzõ fordulóban is egy nehéz ellenfelet, a Liverpool-t ütötte ki, és reméljük, hogy kedden jól fogunk játszani, amely gyõzelemmel párosul."
 
"Ez egy fontos kupa a számunkra, és nagyszerû kihívás pályára lépni benne. Egyike azoknak, amiket mindig meg akarunk nyerni. Nem számít, hogy ki játszik, idõsebb, vagy fiatal, a Manchester United mindig nyerni akar. Mindenkinél megvan ez a gyõzelmi mentalitás a klubnál és kedden is a gyõzelem a célunk."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!