Moyes derûlátó

A Manchester United menedzsere David Moyes bevallotta, hogy lassan kezd megbirkózni a kerettel, amit Sir Alex hagyott rá.


 Az Everton volt edzõjének - aki Fergusont követte - nehezen indult el a szekere az Old Trafford-on, de az utóbbi egy-két hétben talán már kezd helyreállni a csapat.

 
A United az utolsó három mérkõzését megnyerte, és a szeptember végén játszott West Brom elleni meccs óta nem kapott ki.
 
"Sikerült összehoznunk egy-két tisztességesebb eredményt. Remélhetõleg ennek köszönhetõen valami elindul" - mondta Moyes.
 
"Eléggé hullámzó volt a teljesítményünk, egyszer nyertünk, majd kikaptunk. Reméljük, hogy sikerül egy állandósult formát felvenni."
 
 
"Jó érzéssel tölt el, hogy sikerült nyernünk az utóbbi három alkalommal, de tudjuk, hogy ennél is több kell. Egyáltalán nem gondolom azt, hogy már minden rendben lenne. Talán egy kis idõre van még szükségünk, de azt hiszem már jobban festenek a dolgok, mint korábban."
 
"Kezdem jobban megismerni a játékosokat. Kezdem megérteni, hogy mit tudnak csinálni, és mire képesek."
 
A United a tabella nyolcadik helyérõl várja a Fulham elleni összecsapást, és bár jövõ héten az éllovas Arsenal látogat majd az Old Trafford-ra - akiknek eddig nyolc ponttal sikerült többet bezsebelniük, mint a Unitednek -, Moyes emiatt a mérkõzés miatt sem aggódik különösebben.
 
"Nyilván most van egy kis különbség pontok tekintetében, és azon kell dolgoznunk, hogy közelebb kerüljünk hozzájuk" - tette hozzá. "Egyszerre egy mérkõzésre koncentrálunk most, és reméljük, hogy sikerül csökkenteni a különbséget. Ez a terv, de ez elég sok idõt fog igénybe venni."
 
Moyes az elmúlt hetekben ajánlotta fel támogatását Martin Jol kutatásaihoz, akinek a csapatával holnap kell szembe néznie a címvédõnek.
 
"A Fulham erõs klub, és azon csapatok egyike, akikre ha ránéznek az emberek, azt gondolnák, hogy a tabella alsó felén helyezkednek el, de általában tévednek." - mondta.
 
"Szóval nem hiszem, hogy újdonság lenne bárki számára is a Fulham ereje. Martin egy kiváló menedzser és mindig is jól végezte a munkáját."


SkySports.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!