Fulham 1-3 Manchester United

A United gyorsan lerendezte a találkozót, már bõ 20 perc után hárommal vezetett a találkozón, ami után visszaállhatott és pihenhetett a keddi Bajnokok Ligája találkozóra.


Talán a vendégek már fél szemmel a keddi BL találkozóra figyeltek és ezért kezdtek be igen erõsen, gyorsan eldöntve a mérkõzést, majd rápihenhettek a spanyol útra.

Már a 9. percben elõnybe került David Moyes csapata, Robin van Persie nagyszerûen ugratta ki Wayne Rooney-t, aki okosan kivárt, majd a túloldalon felrobogó Antonio Valencia elé tálalt, az ecuadori szélsõ pedig 8 méterrõl nem hibázott, 1-0 a Vörös Ördögöknek.

 


A gól után is remekelt a bajnok, míg a hazaiak csak kergették a játékszert, mégis az egykori Vörös Ördög, Dimitar Berbatov közel járt az egyenlítéshez. Parkertõl kapot nagy labdát, már épp lõtt volna a bolgár, de Rafael hatalmasat mentett az utolsó pillanatban.

Egy perccel a hazaiak helyzete után növelte elõnyét a manchesteri csapat. Adnan Januzaj szerzett labdát a középpályán, megindult elõre, majd remekül ugratta ki van Persie-t, aki kissé kisodródott helyrõl kíméletlenül a léc alá lõtt, 0-2.

 


Sõt, két perccel késõbb már 0-3 volt az eredményjelzõn. A középpályáról Tom Cleverley zseniális labdát adott van Persie-nek, a holland jobb oldalon elfutott, az alapvonalhoz közelrõl látta, ahogy Rooney a kapu elé érkezik és pontosan tálalt csatártársa elé, aki nem hibázott.

 


A 29. percben Ruiz jól továbbított Berbatov elé, aki lefordult Vidic-rõl majd lõtt, De Gea azonban szépen fogta a labdát.

A félidõ maradék részére leginkább manchesteri ápolások jutottak, Rafaelt, Patrice Evrát és Cleverleyt is gyors segítségben kellett részesíteni.

A második játékrészre Moyes hármat is cserélt - valószínûleg sérülések miatt. Lejött Rafael, Jonny Evans és Cleverley, a pályára lépett Shinji Kagawa, Chris Smalling és Marouane Fellaini is. Így Valencia visszalépett a védelem jobb szélére, Januzaj átjött a bal szélrõl jobbra, Kagawa pedig bal szélre került.

A sok változtatás - és valószínûleg a játékosok figyelme a keddi mérkõzésre - nem tett jót a manchesteri játéknak, a United visszaállt saját térfelére és hagyta, hogy a Fulham feljebb tudjon lépni. A hazaiak pedig ezt meg is tették, Kasami már a 49. percben próbálkozott, de centikkel tévedett, majd Rooney baloldali szabadrúgása után Fellaini bólintott oldalhálóba.

A 65. percben szépített Martin Jol csapata. Kacaniklic lövésre szánta el magát, ami legjobb esetben is a jobb alsó sarok elõtt David de Gea kezei között elhalt volna, ám Rooney beleért a próbálkozásba, a játékszer pedig így épp a bal alsóban kötött ki. A szépítés azonban nem igazán villanyozta fel a londoniakat, nem jöttek a helyztek tõlük egészen az utolsó 10 percig.

Akkor Kacaniklic lõtt kapu fölé, majd a 85. percben Berbatov ívelt Darren Bent fejére, aki a felsõ léc tetejére bólintott. Richardson fejese veszélyezetett még, valamind Taarabt lövését kellett védenie a spanyol kapusnak, amit meg is tett.

A meccs végén még Riether rúgta és taposta meg Januzajt a szögletzászlónál, amiért azonnal ki is lehetett volna állítani, de még csak sárga lapot sem kapott a védõ.


Premier League, 10.forduló
Fulham 1-3 Manchester United
Craven Cottage

Vezette: Lee Probert

Fulham: Stekelenburg - Riether, Senderos, Amorebieta, Richardson - Parker(Bent 83.), Sidwell - Kasami, Ruiz(Taarabt 74.), Dejagah(Kacaniklic 61.) - Berbatov
Pad: Stockdale, Hughes, Boateng, Karagounis

United: De Gea - Rafael(Smalling 46.), Evans(Fellaini 46.), Vidic, Evra - Valencia, Jones, Cleverley(Kagawa 46.), Januzaj - Rooney, van Persie
Pad: Lindegaard, Young, Hernandez, Nani

Gólszerzõ: Kacaniklic 65' illetve Valencia 9', van Persie 20', Rooney 22'

Sárga lap: Dejagah, Amorebieta illetve Valencia



 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!