Real Sociedad 0-0 Manchester United

Egy ponttal gazdagodott a United, mely kétszer kapufáig jutott.


David Moyes számos helyen változtatott a hétvégi csapatához képest, de várható volt, hiszen bajnki rangadó is vár a manchesteriekre.

A találkozó óvatosan indult, mindkét csapat puhatolózott, bár a vendégek többet birtokolták a labdát és úgy tûnt, inkább õk irányítják a mérkõzést, de ez szinte csak labdatartásban mutatkozott meg.

Az elsõ húsz percben leginkább csak Shinji Kagawa lövéseit lehetett kiemelni, de míg az elsõ próbálkozásába egy védõ beleért és szögletre pattant a labda, addig a második lehetõségénél a hazai kapus védett biztosan.

Majdnem 28 percet kellett várni az elsõ említésre méltó baszk lehetõségre, ekkor Agirretxe kapott labdát jobbról, de amikor épp lõni akart, kicsit megcsúszott, így végül gyenge próbálkozás lett a helyzetbõl.

Marouane Fellaini sárga lapja után Kagawa lapos centerezését mentette I.Martinez Javier Hernandez elõl, majd egy szép kontra után David De Gea vetõdött ki kapujából nagyszerûen, megállítva a hazaiak támadását.

A félidõre még egy Vela megindulást - Nemanja Vidic tanárian mentett - és egy Bella lövést jegyezhettünk fel, ami azonban centikkel elkerülte a bal alsót.

Fordulás után kissé felpörgött a hazai csapat, Pardo lövése fél méterrel elkerülte a kaput, majd Evra mentett nagyot Vela elõl.

Az 50. percben Valencia ívelt Kagawához, aki egy csel után Hernandez elé tálalt, aki 6 méterrõl a szinte üres kapu fölé helyezett. Nagy lehetõség volt.

Bõ egy órányi játék után David Moyes cserélt, lehozta mindkét csatárát, beállt Ashley Young és Robin van Persie, akik szinte azonnal majdnem összehoztak egy gólt. Kagawa indult a félpályáról, továbbított Younghoz, a szélsõ remek labdát adott, van Persie azonban kissé kisodródott helyrõl bõdületes kapufát lõtt, majd a kipattanót elkérte Valenciától és ismét lõtt, de ezúttal a jobb alsó mellett suhant el a játékszer.

A 69. percben Young és Kagawa kavargatott a tizenhatoson belül, az angol szélsõ elesett, a játékvezetõ pedig büntetõt ítélt. A tizenegyest van Persie lõtte, a csatár ismét kapufát talált, a labda pedig nem befelé pattant.

Negyedóra volt hátra, amikor egy gyors szöglet után Prieto lövésébe még Vela beleért, de a labda centikkel a bal felsõ mellett suhant el. Öt perccel késõbb Young beadásáta védõk Valencia elé fejelték, aki lõtt, de a védõk a kapu torkából menteni tudtak.

A meccs végére még egy kiállítás is maradt, Fellaini megkapta második sárgáját, ezzel idõ elõtt mehetett zuhanyozni. A játékvezetõ igen könnyen osztott két sárgát a belgának, miközben számos komolyabb szabálytalanságért még csak szabadrúgást sem ítélt.

A Vörös Ördögök a döntetlennek köszönhetõen - és mert a csoport másik meccsén is pontosztozkodás volt - továbbra is vezetik a csoportot, bár egy gyõzelemmel szinte biztos továbbjutást ünnepelhettek volna ma.


Bajnokok Ligája, A-csoport, 4.forduló
Real Sociedad 0-0 Manchester United
Anoeta Stadium


Sociedad: Bravo - C.Martinez, González, I.Martinez, De La Bella - Pardo(Prieto 72.), Bergara, Zurutuza - Vela, Agirretxe(Castro 63.), Griezmann(Seferovic 79.)
Pad: Zubikarai, Ansotegi, Cadamuro, Elustondo

United: De Gea - Smalling, Ferdinand, Vidic, Evra - Valencia, Fellaini, Giggs, Kagawa(Jones 90.) - Rooney(van Persie 63.), Hernandez(Young 63.)
Pad: Lindegaard, Anderson, Nani, Büttner

Gólszerzõ: -

Sárga lap: Bergera illetve Fellaini, Evra

Kiállítás: Fellaini
 


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!