Rooney magabiztos a hétvégi meccs elõtt
Wayne Rooney biztos benne, hogy a Manchester United képes lesz legyõzni az Arsenal csapatát a vasárnapi találkozón, ezzel csökkentve hátrányukat a Premier League éllovasához képest.
A Vörös Ördögök feltámadni látszanak, miután az idei szezon eleje sok kudarcot tartogatott a számukra. Jelenleg nyolc mérkõzés óta veretlen a csapat, ha minden kupasorozatot figyelembe veszünk.
Vasárnap a jelenlegi éllovas Arsenal fog ellátogatni az Old Traffordra, próbára téve a United önbizalmát. Rooney szerint az egész csapat jó formában van, és csapattársaival együtt képesek legyõzni a jelenleg szárnyaló Ágyúsokat.
"Képesek vagyunk nyerni ellenük. A múltban már többször is sikerült ez" - mondta Rooney a Press Association-nek és a ManUtd.com-nak. "Jelenleg az elsõ helyen állnak, és jól játszanak, szóval tisztában vagyunk vele, hogy egy nehéz mérkõzés lesz. Magabiztosan kell kimennünk a pályára. Hinni kell hogy meg tudjuk csinálni és ezzel is közelebb tudunk kerülni a tabella elejéhez."
Amikor az Arsenal törekvéseirõl kérdezték, így válaszolt:
"Várni fogunk, és majd megnézzük, hogy márciusban hol lesznek. Volt már olyan, hogy februárban vagy márciusban is az elsõ két hely valamelyikén voltak, majd visszaestek. Le kell õket szorítani onnan és ott kell maradnunk. Jelenleg nagyon jó formában vannak és készen állunk megállítani õket."
A lassú kezdést illetõen nyugodt az angol válogatott támadó és elégedett, hogy kezd jó formát mutatni a csapat David Moyes-szal, akinek az ötletei és a módszerei jó irányba kezdték el terelni a Vörös Ördögöket.
"Még csak tíz fordulón vagyunk túl, szóval nincs nagy aggodalom emiatt" - magyarázta. "Egyre jobbak vagyunk és ha vasárnap sikerül gyõzni akkor nagyon jó pozícióban leszünk."
"Az új menedzserrel másképp mennek a dolgok, és új ötleteket kapunk tõle. A feladatunk az, hogy ezeket a lehetõ legjobban meg tudjuk valósítani a pályán. Volt egy kis változás, de elkezdük megmutatni, hogy mit is akar a menedzser."
"Nyolc mérkõzés óta nem kaptunk ki. Jelenleg magabiztosak vagyunk, több kapott gól nélküli meccset hozunk, és szabadabban játszunk. Csak az elõttünk álló mérkõzésekre koncentrálunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Manchester United
vs Chelsea
2025-09-20 18:30
Brentford
vs Manchester United
2025-09-27 13:30
Manchester United
vs Sunderland
2025-10-04 16:00
Liverpool
vs Manchester United
2025-10-19 17:30
Manchester United
3-2 Burnley
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
Grimsby Town
2-2 Manchester United
2025-08-27 21:00
2025-08-27 21:00
Fulham
1-1 Manchester United
2025-08-24 17:30
2025-08-24 17:30
Manchester United
0-1 Arsenal
2025-08-17 17:30
2025-08-17 17:30
Manchester United
1-1 Fiorentina
2025-08-09 13:45
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
A hangadó
Aaron Wan-Bissaka
Akadémiai csapat
Alejandro Garnacho
Alex Telles
Altay Bayindir
Alvaro Fernandez
Amad Diallo
Andre Onana
Andreas Pereira
Angol válogatott
Anthony Elanga
Anthony Martial
Antony
Arsenal
Aston Villa
Átigazolási Center
Átigazolások
Axel Tuanzebe
Ayden Heaven
Bajnokok Ligája
Benjamin Sesko
Bournemouth
Brandon Williams
Bruno Fernandes
Bryan Mbeumo
Bryan Robson
Cardiff City
Casemiro
Chelsea
Chido Obi
Christian Eriksen
Cristiano Ronaldo
Crystal Palace
David De Gea
David Gill
Dean Henderson
Diego Leon
Diogo Dalot
Donny van de Beek
Ed Woodward
Edinson Cavani
Edzői stáb
Egykori játékosok
Érdekességek
Eric Bailly
Erik ten Hag
Európa-liga
Everton
FA-kupa
Facundo Pellistri
Felkészülési túra 2022
Felkészülési túra 2023
Felkészülési túra 2024
Felkészülési túra 2025
Fred
Fulham
Gary Neville
Glazer
Hannibal Mejbri
Harry Amass
Harry Maguire
Híres magyar Vörös Ördögök
Hónap játékosa
Hónap legjobbja szavazás
Hónap Ördöge
Hull City
Ifjúsági BL
Jack Butland
Jadon Sancho
Játékosértékelés
Játékosprofilok
Jesse Lingard
Jonny Evans
Joshua Zirkzee
Juan Mata
Kobbie Mainoo
Kölcsönlesen
Közös meccsnézések
Lee Grant
Leicester City
Leny Yoro
Ligakupa
Lisandro Martinez
Liverpool
Luke Shaw
Manchester City
Manchester United
Manuel Ugarte
Manutdfanatics.hu
Marcel Sabitzer
Marcus Rashford
Martin Dubravka
Mason Greenwood
Mason Mount
Matheus Cunha
Matthijs de Ligt
Michael Carrick
Nemanja Matic
Newcastle
Női csapat
Norwich City
Noussair Mazraoui
Ole Gunnar Solskjaer
Omar Berrada
Patrick Dorgu
Paul Pogba
Paul Scholes
Pénzügyek
Phil Jones
Phil Neville
Pletykák, átigazolások
Podcast
Premier League
Ralf Rangnick
Raphaël Varane
Rasmus Højlund
Richard Arnold
Ruben Amorim
Ruud van Nistelrooy
Ryan Giggs
Scott McTominay
Senne Lammens
Sergio Reguilon
Sir Alex Ferguson
Sir Bobby Charlton
Sir Jim Ratcliffe
Sir Matt Busby
Sofyan Amrabat
Southampton
Stoke City
Sunderland
Swansea City
Szurkoló szemmel
Szurkolói klub
Tahith Chong
Taktikai mágnestábla
Tartalék csapat
Toby Collyer
Tom Heaton
Tottenham
Trófeabibliográfia
Tyler Fredericson
Tyrell Malacia
Utazás
Válogatottak
Victor Lindelöf
Visszhang
Watford
West Brom
West Ham
Willy Kambwala
Wout Weghorst
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 3 | 7 | 1 | +6 | 7 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
13 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
14 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
15 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
16 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
17 | Brentford | 3 | 3 | 5 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló