Welbeck kihagyja a derbit

A Manchester United menedzsere, David Moyes reményei szerint 'néhány játékos visszatérhet' az Arsenal elleni vasárnapi rangadóra, azonban Danny Welbeckre térdsérülése miatt 'nem számíthat'.


A Vörös Ördögök minden sorozatot figyelembe véve már nyolc mérkõzés óta veretlenek, és abban reménykednek, hogy majd az õk nevükhöz kötõdik az Ágyúsok idei elsõ idegenbeli veresége a Premier Leagueben, akik jelen pillanatban nyolc ponttal elõzik meg a bajnoki címvédõt a bajnoki tabellán.

 

Ennek eredményeként az Old Traffordon vasárnap rendezendõ mérkõzés nagyon nagy hatással lehet a bajnoki címért folytatott veresenyfutásra, a United pedig önbizalommal felvértezve áll elébe a nehéznek ígérkezõ feladatnak, mindezt szinte teljesen egészséges játékoskerettel - erõsítette meg a csapat skót menedzsere a ma tartott mérkõzést elõtti sajtótájékoztatón az Aon Training Complexben.

 

"Remélhetõleg néhány játékosunk visszatérhet közénk" - kezdte Moyes riporterek kérdésére.

 

 

"Az egyetlen, akire biztosan nem számíthatok, az Danny Welbeck."

 

"Továbbra is térdsérülésével bajlódik. Azonban remélhetõleg másokra majd számíthatok a keretbõl. Ha majd látom, hogy milyen állapotban vannak, akkor holnap döntést tudok majd hozni, hogy kikre számíthatok."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!