Rooney a United szurkolókat élteti

Wayne Rooney dicsérõ szavakkal illette a Manchester United szurkolóit, és elmondása szerint támogatásuk elengedhetetlen lesz a mai, Arsenal elleni rangadón az Old Traffordon.


Valami történt az Álmok Színháza hangulatával ebben a szezonban, miután októberben, a Real Sociedad ellen 1-0-ra megnyert mérkõzésen megtartották az éneklõ szekció próbáját, amely olyan jól sikerült kísérlet volt, hogy sokan azonnal a hangorkán növelését kérvényezték a stadionon belül.

 

Míg a próba tehát hatalmas sikerrel járt, addig azt sem szabad elfeledni, hogy ebben a szezonban alapvetõen is megfigyelhetõ volt valami változás, talán Sir Alex Ferguson azon kijelentésének köszönhetõen, hogy 'álljatok az új menedzser mögé', amelyet még májusi búcsúbeszédében intézett a klub szurkolói felé az Old Traffordon.

 

A United Reviewnak adott exkluzív interjúban Wayne Rooney is egyetértett azzal, hogy mára a Vörös Ördögök szurkolói hangosabbak, mint korábban bármikor, és reméli, hogy ez a fajta támogatásuk gyõzelmet ér majd számukra a mai, Arsenal ellen vívandó derbin.

 

"A szurkolóink mindig fantasztikusak, és ebben a szezonban újra hihetetlenül nagy segítséget nyújtanak a játékosoknak" - kezdte Wayne.

 

"Mindig azt mondjuk, hogy a nagy estéken az Old Traffordon mindig mögöttünk állnak a szurkolóink, és ez okozza azt a hihetetlen hangulatot."

 

"Ez mindig emelkedetté tesz, és ez a legjobb atmoszféra, amelyben az ember játszhat. A játékosok erre pedig mindig válaszolnak is. Tudom, hogy néhány mérkõzésen a szurkolóknak arra van szükségük, hogy a játékosok elkápráztassák õket, de minél több szurkolótól jön felénk a támogatás, az annál nagyobb különbséget jelent majd számunkra."

 

"Õszintén megvallva hatalmas segítség, amikor érzem, hogy a United szurkolók mögöttünk állnak, és amikor az Old Traffordon hangos a szurkolás, az az ellenfélre mindig bénítólag hat. Úgyhogy a támogatásuk számunkra létfontosságú."

 

 

A United lemaradása jelenleg nyolc egységnyi az Arsenal mögött a Premier League tabelláján, és ennek eredményeként Rooney és társai nagyon eltökéltek, hogy egy valószínûleg igen fontos momentumnak bizonyuló esetleges gyõzelemmel közelebb kerülhessenek az Ágyúsokhoz.

 

"Mindig a gyõzelem a legfontosabb ebben a párosításban; ez most sincs másként" - tette hozzá.

 

"Az Arsenal nyolc pontos elõnye nagyon sok velünk szemben. Nem akarunk arra gondolni, hogy plusz három ponttal elhúzhatnak tõlünk."

 

"Annak ellenére, hogy még a szezon korai szakaszában járunk, és senkinek nem szabad messzemenõ következtetéseket levonnia, de mindannyian felismertük, hogy kulcsfontosságú mérkõzés az, amely elõtt állunk. Hatalmas lökést jelentene számunkra a szezon hátralévõ részére, ha ma nyerni tudnnánk."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!