Rooney szerint nem volt gond az erõnlétével

A Manchester United csatára, Wayne Rooney szerint Sir Alex Ferguson tévedett, amikor tavaly megkérdõjelezte a csatár erõnléti állapotát.


A 28 éves Rooney csapatával együtt Walesbe utazik, ahol a Cardiff City ellen lép pályára a mai napon. A találkozó még fontosabbá vált azáltal, hogy tegnap az Arsenal és a Chelsea is gyõzni tudott.

Ebben a szezonban több alkalommal is dicsérték a csatárt energikus teljesítményei után, de ismét vita alakulhat ki közte és korábbi menedzsere között, aki tavaly azt állította, Rooney erõnléti állapota miatt maradt ki néhányszor, miközben a csatár szerint tavaly is ugyanígy teljesített a klubnál és a válogatottnál is.

"Ugyanez volt a tavalyi szezonban is. Minden statisztikám itt van, úgyhogy tudom" - mondta Rooney a Sunday Times-nak. "Ezeket az adatokat minden egyes nap feljegyzik az edzések után és minden meccs után is, mindig megkapod a sajátodat - ugyanez van a válogatottal is."

"Ez olyan dolog, amivel nyomon tudod követni azt, milyen munkát végzel és hogy néha kell-e pihenés. Csak azt mondom, ugyanolyan most is, mint tavaly, de idén ezt észrevették."

Rooney várhatóan a kezdõcsapatban kap helyet a Cardiff City elleni elsõ Premier League mérkõzésen annak ellenére is, hogy 161 percet játszott az angol válogatott két legutóbbi meccsén összesen - többet, mint bármelyik másik angol játékos.

 


Az új menedzser, David Moyes is elismerte azt a munkát, amit Rooney végez, de megerõsítette azt is, hogy a jövõben több pihenõt is adhat játékosának azért, nehogy kiégjen.

"Ahogy játszik és amilyen intenzitással teszi, reméltem, hogy egy kis pihenõ tudunk neki adni" - nyilatkozta Moyes. "Nyilvánvaló, hogy Roy-nak (Hodgson) fontosak voltak ezek a mérkõzések és tiszteletben is tartom ezt, de valamikor szusszanást kell adnom Wayne-nek."

"Ha lehetõségem lesz rá, lehet, hogy adok neki egy kis idõt a pihenésre, mert hihetetlen, milyen munkát végez és milyen erõfeszítéssel teszi. Azt a Wayne Rooney-t láttuk, akit mindannyian szeretünk és imádunk nézni, de nem tudjuk minden egyes alkalommal pályára küldeni."
 


SkySports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!