Evans látja a pozitív jeleket

Jonny Evans szerint David Moyes taktikai elképzelésének kezdenek látható jelei lenni.


A Vörös Ördögök vegyes eredményekkel nyitották a Moyes érát, viszont jelenleg már 11 meccs óta veretlenek, és miután elkapták a fonalat, szerdán 5-0-ra legázolták a Bayer Leverkusent.

 
Evans elismeri, hogy kellett egy kis idõ mire a játékosok alkalmazkodni tudtak az új menedzser terveihez, de úgy érzi, hogy a Bajnokok Ligájában elért eredmény azt mutatja, hogy a dolgok lassan kezdenek szépen összeállni.
 
"Taktikailag nagyon felkészült" - mondta Evans Moyesról. "Ilyen szempontból egyértelmûen javít a csapaton, eltudja mondani, hogy milyen játékot és milyen taktikát szeretne látni."
 
"Azokból amiket megtanít nekünk, abból mi, játékosok, csak profitálhatunk. Lehet, hogy ez kicsit több idõbe telik nekünk mint ahogy szerettük volna, de az olyan eredmények mint ez (a Leverkusen elleni), azt bizonyítja, hogy kezd tisztább lenni a kép.
 
"Viszont az csak egy dolog, hogy én most ezeket elmondom egy jó meccs után. Egy jó sorozatot kell produkálnunk, hogy bebizonyítsuk az embereknek, jó irányba haladunk."
 
Evans és Chris Smalling is betalált a BayArénában, az északír játékos szerint pedig fontos, hogy a védõk néha besegítsenek egy-egy góllal.
 
"Leveszi a nyomást azokról akik elõl játszanak" - mondta a riporteknek. "Wayne rengeteg gólt szerzett mostanában. Patrice betalált a hétvégén (a Cardiff ellen), jómagam és Chris pedig szerdán. Ez nagyon fontos."
 
 
"Ha visszaemlékezünk, tavaly Karácson táján volt egy olyan idõszak amikor néhány védõ feliratkozott a góllövõ listára. Gólokat akarnak szerezni, mert nem mindig róluk szól a dicsõség."
 
Miután vasárnap kaptak egy kiábrándító, kései egyenlítõ gólt a Cardiff ellen, Evans élvezte ahogy a United játszott Németországban.
 
"Szép dolog öt gólt szerezni idegenben, de sokkal inkább elégedettek voltunk azzal, ahogy játszottunk, fõleg miután pontokat vesztettünk a bajnokságban" - mondta Evans.
 
"Úgy gondolom, hogy mi irányítottuk a mérkõzést. Jól védekezett a csapatunk, a középpályánk pedig nagyon stabil volt. Ahogy megszereztük a labdát, remek kontrákat tudtunk ellenük vezetni. Nagyon jó tempóban játszottunk és és rengeteg problémát okoztunk a Leverkusennek."
 
A következõ mérkõzésen a Tottenhamet fogják meglátogatni a hétvégén, de Evans nem von le komoly következtetéseket a Spurs legutóbbi bajnoki mérkõzésérõl, ahol 6-0-ás vereséget szenvedtek a Manchester City otthonában.
 
"Motiváltak lesznek" - mondta a 25 éves játékos. "Amikor néztem a Spurs-City meccset, nekem úgy tûnt, hogy lehajották a fejüket egy-két gól után. A Leverkusen elleni mérkõzésünkhöz volt hasonló."
 
"Friss kezdetre fognak vágyni, különösen a White Hart Lane-en, ami sohasem volt egy kellemes hely."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!