Tottenham Hotspur 2-2 Manchester United
Gyenge teljesítmény után csak döntetlen jutott a Vörös Ördögöknek.
Jobban indult a mérkõzés a hazaiak számára, leginkább az történt a pályán, amit õk akartak. Középpályán a Spurs erõs játékosai folyamatosan a Phil Jones-Tom Cleverley páros fölé nõtt. Ennek meg is lett az eredménye, Jones aludt el, átpattant rajta a labda és végignézte, ahogy Paulinho átveszi a tizenhatos elõterében a játékszert, Jonny Evans szabálytalanul állította meg. A megítélt szabadrúgást Walker a felugró sorfal alatt keményen vágta a kapu közepébe, David de Geának esélye sem volt védeni.
Majdnem kétgólos elõnybe jutott a Spurs, szöglet után Wayne Rooney blokkolt nagyot saját kapuja elõterében. A 29. percben Soldado kapott remek labdát, de kissé kiszorított helyrõl csak kapu mellé tudott lõni. Pillanatokkal késõbb Soldado elõkészítõ volt, Lennont ugratta ki, aki Patrice Evrát megelõzve átvette a labdát, majd lõtt, David de Gea azonban remekül hárított.
Aztán a semmibõl egyenlítettek a vendégek. Jones szerzett labdát, majd középre tekert, Walker sután találta el a játékszert, ezzel szinte kihagyhatatlan helyzetbe hozva Rooney-t, aki köszönte szépen és megszerezte az egyenlítõ találatot.
A bekapott gól miatt megtorpant a Spurs, miközben a United egyre többet birtokolta a labdát, de nem volt képes áttörni a hazai védelmet. Aztán a 43. percben egy suta Jones-lövésbe vetõdött a semmibõl Rooney, de centikkel lemaradt a játékszerrõl.
Fordulás után jobban kezdtek Moyes játékosai, mégis hátrányba kerültek. Az 54. percben Tom Cleverley csúszkált Sandroról lemaradva, aki majd 30 méterrõl hatalmas gólt varrt a United kapujának bal felsõ sarkába, 2-1 a Tottenhamnek.
Gyorsan jötta válasz, két perccel késõbb Rooney remekül passzolt üres területre, Danny Welbeck csapott le a labdára Llorist megelõzve, aki szabálytalan volt a csatárral szemben, Mike Dean azonnal büntetõt ítélt, amit Rooney erõsen, középre lõve magabiztosan értékesített, 2-2.
Igaz, hogy több, mint 30 perc még hátra volt a meccsbõl, de sokszor úgy tûnt, mintha mindkét csapat inkább a vereséget szeretné elkerülni, alig-alig jutottak el az ellenfelek kapujáig.
Mindkét menedzser cserélt, de a beállt játékosok sem tudtak lendíteni a csapatokon, így igazságos a döntetlen, bár ha az egyik csapat kicsit jobban akarta volna a gyõzelmet, könnyedén megszerezhette volna.
Várható volt, hogy a Tottenham nem a 0-6-os teljesítményét fogja hozni ezen a találkozón, de a kellemetlenebb az, hogy ezen a találkozón a United játékosai a hétközi, 5-0-val végzõdõ meccsen mutatott teljesítmény közelébe sem kerültek.
Premier League, 13.forduló
Tottenham 2-2 Manchester United
White Hart Lane
Vezette: Mike Dean
Tottenham: Lloris - Walker, Dawson, Chiriches, Vertonghen - Sandro, Dembele - Lennon(Townsend 65.), Paulinho, Chadli(Sigurdsson 85.) - Soldado(Defoe 72.)
Pad: Friedel, Capoue, Holtby, Kaboul
United: De Gea - Smalling, Evans, Vidic, Evra - Jones, Cleverley - Valencia(Nani 84.), Kagawa(Young 84.), Welbeck(Hernandez 73.) - Rooney
Pad: Lindegaard, Anderson, Fellaini, Rafael
Gólszerzõ: Walker 18', Sandro 54' illetve Rooney 32', 56' (11-es)
Sárga lap: Lloris illetve Jones, Vidic, Evra
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |