Moyes: Továbbra is hinni kell
David Moyes mérhetetlenül csalódott amiatt, hogy négy nap alatt második vereségét is elszenvedte csapata hazai pályán, de eltökélt, hogy rendbe tegye a dolgokat.
A Vörös Ördögök ebben a szezonban már öt alkalommal szenvedtek vereséget bajnokin, ami jól mutatja, hogy nagy változásokon megy át a csapat.
"Ez csak egy átmeneti idõszak és ott van a fény az alagút végén" - nyilatkozta Moyes a vereség után.
"Szerettük volna, ha nem lett volna annyira silány a játékunk, mint az utóbbi pár mérkõzésen és ha ez nem is ment most, biztos vagyok benne, hogy idõvel sikerülni fog. Már az elején tudtam, hogy nem lesz mindig egyszerû és ez be is igazolódott."
Moyes hozzátette, továbbra is elengedhetetlen, hogy a szurkolók támogassák csapatukat, hogy felálljon az egymás utáni két vereségbõl.
"A szurkolók nagyszerûek voltak velem és a csapattal is. Azt hiszem, megértették, hogy ez egy átmenet és nem számított senki arra, hogy öt mérkõzést elbukunk a szezon ezen szakaszában. Nem számítottunk erre."
"Da azt gondolom, megértették, hogy változás van. Dolgozni fogunk továbbra is, hogy javuljunk és jobbá váljunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Brighton & Hove Albion
Ligakupa 3. fordulóOld Trafford
2026-09-16 21:00
Premier League 4. forduló
Old Trafford
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 4 | 8 | 1 | +7 | 12 |
| 2 | Manchester City | 4 | 8 | 2 | +6 | 12 |
| 3 | Hull City | 4 | 5 | 2 | +3 | 8 |
| 4 | Brighton & Hove Albion | 4 | 13 | 5 | +8 | 7 |
| 5 | Chelsea | 4 | 10 | 9 | +1 | 7 |
| 6 | Brentford | 4 | 7 | 4 | +3 | 6 |
| 7 | Liverpool | 4 | 6 | 4 | +2 | 6 |
| 8 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 6 |
| 9 | Ipswich Town | 4 | 7 | 10 | -3 | 6 |
| 10 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 11 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 12 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 4 | 0 | 5 |
| 13 | Manchester United | 4 | 7 | 7 | 0 | 4 |
| 14 | Sunderland | 4 | 3 | 5 | -2 | 4 |
| 15 | Bournemouth | 4 | 6 | 7 | -1 | 3 |
| 16 | Crystal Palace | 4 | 6 | 11 | -5 | 3 |
| 17 | Tottenham | 4 | 0 | 5 | -5 | 2 |
| 18 | Fulham | 4 | 4 | 7 | -3 | 1 |
| 19 | Aston Villa | 4 | 1 | 7 | -6 | 1 |
| 20 | Coventry City | 4 | 0 | 10 | -10 | 0 |