Moyes: Nem kaptunk ajánlatot Zaha kölcsönvételére
A Manchester United menedzsere, David Moyes elárulta, nem kérvényezte, hogy Wilfried Zaha kerüljön kölcsönbe, de elismerte, ha a körülmények megfelelõek lesznek, akkor engedélyezni fogja a szélsõnek, hogy ideiglenesen máshova tegye át székhelyét.
Zaha volt Sir Alex Ferguson utolsó igazolása a Manchester United menedzsereként, de azóta krónikusan alulreprezentált volt a csapat fellépései során a Crystal Palacetól 15 millió fontért szerzõdtetett szélsõ.
Az Aston Villa elleni bajnokin kapott 6 percnyi játékideje csak a negyedik alkalom volt idén, hogy pályára léphetett a Vörös Ördögök színeiben, és ebbõl is mindössze csak kétszer lehetett ott a kezdõcsapatban a 21 éves játékos, mióta a januárban nyélbe ütött átigazolását követõen nyáron az Old Traffordra költözött.
Nem meglepõ tehát, ha nevével kapcsolatban szinte folyamatosan kölcsönjátékot emlegetnek, kérõk között leginkább a Newcastle Unitedet emlegetve a kétszeres felnõtt angol válogatott játékosért.
Bár az elmúlt hónapokban nagy volt a csend Zaha körül, most menedzsere, David Moyes elárulta, nem lenne az ötlet ellen.
"Mondtam Wilfnek, hogy ha úgy érzékelem, hogy nem tud megfelelõ mennyiségû játéklehetõséget kapni nálunk, akkor megfontolom ezt az opciót" - idézi Moyes szavait a MUTV.
"Természetesen ha leszek sérültjeink, vagy más okok közbe jönnek, akkor ez nem lesz járható út."
"De az igazság az, hogy minket még senki nem keresett azzal kapcsolatban, hogy ebben a pillanatban érdekelné õket ez a lehetõség."
"Amíg ez a helyzet, addig rendben."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Chelsea vs Manchester United
Premier League 37. fordulóStamford Bridge
2025-05-16 21:15
Premier League 36. forduló
Old Trafford
2025-05-11 15:15
2025-05-08 21:00
2025-05-04 15:00
2025-05-01 21:00
2025-04-27 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 36 | 83 | 37 | +46 | 83 |
2 | Arsenal | 36 | 66 | 33 | +33 | 68 |
3 | Newcastle | 36 | 68 | 45 | +23 | 66 |
4 | Manchester City | 36 | 67 | 43 | +24 | 65 |
5 | Chelsea | 36 | 62 | 43 | +19 | 63 |
6 | Aston Villa | 36 | 56 | 49 | +7 | 63 |
7 | Nottingham Forest | 36 | 56 | 44 | +12 | 62 |
8 | Brentford | 36 | 63 | 53 | +10 | 55 |
9 | Brighton & Hove Albion | 36 | 59 | 56 | +3 | 55 |
10 | Bournemouth | 36 | 55 | 43 | +12 | 53 |
11 | Fulham | 36 | 51 | 50 | +1 | 51 |
12 | Crystal Palace | 36 | 46 | 48 | -2 | 49 |
13 | Everton | 36 | 39 | 44 | -5 | 42 |
14 | Wolves | 36 | 51 | 64 | -13 | 41 |
15 | West Ham | 36 | 42 | 59 | -17 | 40 |
16 | Manchester United | 36 | 42 | 53 | -11 | 39 |
17 | Tottenham | 36 | 63 | 59 | +4 | 38 |
18 | Ipswich Town | 36 | 35 | 77 | -42 | 22 |
19 | Leicester City | 36 | 31 | 78 | -47 | 22 |
20 | Southampton | 36 | 25 | 82 | -57 | 12 |