A menedzsernek tetszett csapata védekezése
David Moyes dicséretesnek tartotta azt, ahogy a Manchester United védõi megbirkóztak a nehéz körülményekkel.
A Vörös Ördögöknek a Stoke City fizikális játéka mellett a télies idõjárással is meg kellett küzdeniük a Britannia Stadiumban, ahol végül 2-0-ra nyertek és bejutottak a Ligakupa elõdöntõjébe.
Miután az elsõ játékrészben egy hatalmas jégesõ miatt félbe kellett szakítani a találkozót, Moyes csapata Ashley Young remek találatával vezetést szerzett, majd Patrice Evra csodás tekeréssel növelte az elõnyt és állította be a végeredményt.
"Egy újabb olyan mérkõzés, amin nem zörrent a hálónk jót tesz a védõknek. A Stoke pályája nem az a hely, ahova könnyed gyõzelemért jössz, jó négány szögletet és beívelt labdát le kellett védekeznünk, de igazán józanul megtettük ezt" - mondta Moyes az MUTV-nek.
"Nehéz körülmények között is jól teljesítettünk ma este. Hihetetlen este volt - a körülmények a teljes játékra hatással voltak, tönkretették azt. Nehéz volt az elsõ félidõ, ezért fontos volt, hogy a védõk figyeljenek és ne hibázzanak."
"Könnyen megeshetett volna, hogy a belsõ védõ elcsúszik vagy a szél miatt rosszul számítja ki a labda ívét, meg kellett bizonyosodnunk, hogy ezek nem történnek meg."
Moyes beszélt arról is, a félidõben elmondta játékosainak, jobban kell játszaniuk és a menedzser a találkozó végén elégedett volt játékosai válaszával.
"A második félidõben úgy tíz perc után cseréltünk [Anderson helyett Javier Hernandez állt be] és úgy vélem, ebbõl profitáltunk."
"Végül egy igen szép gól jött Ashley Youngtól. Nem volt valami félelmetesen nagy meccs addig, de elég jól passzoltunk és csak az a gól kellett."
Következik a West Ham elleni, hazai bajnoki, Moyes pedig továbbra is azt akarja, csapata jól teljesítsen, jutalmazva a United szurkolókat, aki dacolva az idõjárással szerda este is végigénekelték a találkozót.
"Borzalmasak voltak a körülményeg, de egész este énekeltek, ami nagyszerû volt. Azt látták, nyer a csapatuk és remélhetõleg ezt tudjuk folytatni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
2025-08-27 21:00
2025-08-24 17:30
2025-08-17 17:30
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 4 | 9 | 3 | +6 | 8 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brentford | 4 | 5 | 7 | -2 | 4 |
13 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
14 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
15 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
16 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
17 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló