Hull City 2-3 Manchester United

Õrületes mérkõzésen a manchesteriek ha nehezen is, de begyûjtötték a három pontot.


Elképesztõ mérkõzést játszott a két gárda, a hazaiak már korán megszerezték a vezetést. Egy ajándék szögletet - Tom Cleverley ugyanis nem ért a labdába - Huddlestone ívelt kapu elé, Patrice Evrát lefejelték, a United-nevelés James Chester teljesen üresen érkezett a labdára és hat méterrõl kegyetlenül bevágta a kapuba azt.

 

A bekapott gól nem igazán tett jót a manchesterieknek, alig volt náluk a labda, aminek meg is lett az eredménye, a 13. percben számos pocsék helyezkedés után Jonny Evans kissé sután mentett, a játékszer Meylerhez került, akit sem Chris Smalling, sem Wayne Rooney nem fogott, a Hull játékosának lövésébe Evans még beleért, ez megtévesztette David de Geát, a hazaiak pedig már 2-0-ra vezettek.

 

Az elsõ érdemleges vendég helyzetig a 18. percig kellett várni, ekkor Rafael ívelt, Antonio Valencia fejese azonban elkerülte a kaput. David Moyes egy perccel késõbb kénytelen volt lehozni Rafaelt, aki ágyéksérülés miatt nem tudta folytatni. Így Valencia került vissza a védelem szélére, míg a csereként beálló Adnan Januzaj lett szélsõ.

 

A fiatal belga azonnal villogott, Valencia remek labdája után rázta volna le Figueroát, aki lerántotta õt. A megítélt szabadrúgást Rooney jobbról ívelte kapu elé, Smalling ugrott legmagasabbra és szép fejessel szépített.

 

A 21. percben majdnem egyenlítettek a vendégek. Rooney szabadrúgását Danny Welbeck csúsztatta meg, de Chester szögletre mentett. Gyorsan elvégzett sarokrúgás után Tom Cleverley 23 méterrõl tekert, McGregor hatalmasat védett.

 

Öt perccel késõbb jött az egyenlítés. Evans elõrelõtt labdáját Rooney levette, Welbeckhez passzolt, aki lekészített, Rooney pedig 22 méterrõl kemény lövéssel bevette McGregor kapuját, 2-2.

 

 

A félidõ további részében sokkal lassabbá vált a mérkõzés üteme, egyáltalán nem rohantak már úgy a csapatok, mint az elsõ 30 percben. Komoly helyzet már nem is alakult ki szünetig.

 

A második játékrészben jobban rajtolt a Hull, bár ez csak abban mutatkozott meg, hogy többet volt náluk a labda, komoly helyzetet egészen az 53. percig nem tudtak kialakítani. Ekkor Sagbo tüzelt 19 méterrõl, amit David de Gea kiöklözött, majd egy szöglet után Davies fejese kerülte el a vendégek kapuját.

 

Egy órája ment a mérkõzés, mikor David Moyes lehozta Darren Fletchert - aki hosszú hónapok óta elsõ alkalommal volt kezdõ - és helyette Javier Hernandezt küldte be, ezzel Rooney visszalépett a középpályára.

 

Smalling mentése után Huddlestone bombájába lépett bele Evra, róla szögletre pattant a játékszer, amely után Bruce fejelhetett - akárcsak az elsõ gólnál, most is Evrát fejelte le - de csak a kapufát találta el.

 

Nem sokkal késõbb Young kapott remek labdát, jobb szélrõl remekül ívelt kapu elé, Chester megelõzte Rooney-t, de mentés helyett saját kapujába bólintott, 2-3.

 

 

Rooney szabadrúgásból próbált veszélyeztetni, de nem talált kaput, majd Sagbo beadását Graham fejelte meg üresen, de a United kapusa könnyedén hárított.

 

Alig két perc volt a meccs rendes játékidejébõl, amikor egy ívelésre De Gea rosszul jött ki, üresen maradt a kapu, de a csereként beálló Carrick higgadtan kihozta a tizenhatosról a játékszert.

 

Az utolsó percben Valencia próbált labdát szerezni, az egész meccsen pocsékul fújó Michael Oliver ellene fújt, az ecuadori dühében elrúgta a labdát, ami nagy butaság volt, mivel már volt egy sárga lapja, így a pirosat is kiérdemelte.

 

A hazaiak felbuzdúlva az emberelõnyön mindent egy lapra feltéve támadtak és Boyd nagyszerû átadással ugratta ki Chestert, aki hatalmas helyzetben volt, de Gea azonban javította pár perccel ezelõtti hibáját és emberfelettit hárítva két pontot mentett csapatának, mivel nem lett döntetlen a mérkõzés.

 

 

Premier League, 18.forduló

Hull City 2-3 Manchester United

KC Stadium

 

Vezette: Michael Oliver

 

Hull: McGregor(Harper 46.) - Chester, Bruce, Davies - Elmohamady, Livermore, Huddlestone, Meyler(Koren 46.), Figueroa(Boyd 73.) - Sagbo, Graham

Pad: Rosenior, Faye, Fryatt, McShane

 

United: De Gea - Rafael(Januzaj 19.), Smalling, Evans, Evra - Fletcher(Hernandez 61.), Cleverley - Valencia, Rooney, Young(Carrick 77.) - Welbeck

Pad: Lindegaard, Kagawa, Vidic, Fabio

 

Gólszerzõ: Chester 4', Meyler 13' illetve Smalling 19', Rooney 26', Chester 66' (öngól)

 

Sárga lap: Bruce, Figueroa illetve Valencia, Rooney, Januzaj

 

Piros lap: Valencia


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!