Moyes: Sohasem kételkedtem
David Moyes elmondta, nem kételkedett abban, hogy a Vörös Ördögökben van annyi, hogy legyõzzék a Hull City-t egy fémjelzett fordítással a Boxing Day napján.
A Vörös Ördögök lehetõvé tették, hogy a hazaiak hamar két gólos elõnyre tegyenek szert az elsõ 13 perc során, ezután viszont a menedzser nagy örömére a bajnokok visszanyerték a lélekjelenlétüket és bezsebeltek egy fontos gyõzelmet a KC Stadionban.
"Mindig tudtam, hogy megfogjuk nyerni" - mondta Moyes az MUTV-nek. "Ez jól példázza a képességeinket, és szerintem egyetlen egy olyan szurkoló sem volt, aki azt gondolta volna, hogy a meccs máris véget ért (2-0 után), én legalábbis biztos, hogy nem."
"Az egyetlen problémám a Hull védelmi rekordja volt az idei szezonra vonatkozóan. Ha jól tudom, akkor csak három gólt kaptak a mai nap elõtt" - fûzte hozzá a menedzser. "Szerencsére az elsõ félidõ végére már egyenlíteni tudtunk, bár úgy gondoltam, hogy akkor már 3-2-re is vezethettünk volna."
Moyes egyértelmûen elégedett, de annak is hangot adott, hogy azt akarja, hogy a United lehetetlenítse el az ellenfeleket annak érdekében, hogy ne legyen esélyük a késõbbiekben feltámadniuk.

"Miután megvolt a harmadik gólunk, nagyon akartam, hogy a srácok tovább hajtsanak és szerezzék meg a negyedik gólt, hogy elkerüljük azokat az ijesztõ pillanatokat, amikkel az utolsó öt percben kellett megbírkóznunk."
"Egy-két változtatást kellett eszközölnöm a sérüléseink miatt, utána pedig Antonio pirosat kapott, ami még jobban megnehezítette a dolgunkat."
Szerencsére a Vörös Ördögök olyan bátran tudtak támadni, hogy megtudták fordítani a Hull meglepõ elõnyét. A United második gólját, amit Wayne Rooney szerzett a 26. percben kapáslövésbõl, különösen megdicsérte a menedzser.
"Remek kapáslövés volt" - mondta Moyes. "Tudjuk, hogy Wayne képes ilyenekre, és mindenféle gólt tud szerezni. A harmadik gólunk elõtt is hatalmas nyomás alá helyezte a Hull játékosát. Ismét nagyon jól játszott."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester City vs Manchester United
Premier League 4. fordulóEtihad Stadium
2025-09-14 17:30
Manchester United
vs Chelsea
2025-09-20 18:30
Brentford
vs Manchester United
2025-09-27 13:30
Manchester United
vs Sunderland
2025-10-04 16:00
Liverpool
vs Manchester United
2025-10-19 17:30
Manchester United
3-2 Burnley
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
Premier League 3. forduló
Old Trafford
2025-08-30 16:00
Grimsby Town
2-2 Manchester United
2025-08-27 21:00
2025-08-27 21:00
Fulham
1-1 Manchester United
2025-08-24 17:30
2025-08-24 17:30
Manchester United
0-1 Arsenal
2025-08-17 17:30
2025-08-17 17:30
Manchester United
1-1 Fiorentina
2025-08-09 13:45
2025-08-09 13:45
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
A hangadó
Aaron Wan-Bissaka
Akadémiai csapat
Alejandro Garnacho
Alex Telles
Altay Bayindir
Alvaro Fernandez
Amad Diallo
Andre Onana
Andreas Pereira
Angol válogatott
Anthony Elanga
Anthony Martial
Antony
Arsenal
Aston Villa
Átigazolási Center
Átigazolások
Axel Tuanzebe
Ayden Heaven
Bajnokok Ligája
Benjamin Sesko
Bournemouth
Brandon Williams
Bruno Fernandes
Bryan Mbeumo
Bryan Robson
Cardiff City
Casemiro
Chelsea
Chido Obi
Christian Eriksen
Cristiano Ronaldo
Crystal Palace
David De Gea
David Gill
Dean Henderson
Diego Leon
Diogo Dalot
Donny van de Beek
Ed Woodward
Edinson Cavani
Edzői stáb
Egykori játékosok
Érdekességek
Eric Bailly
Erik ten Hag
Európa-liga
Everton
FA-kupa
Facundo Pellistri
Felkészülési túra 2022
Felkészülési túra 2023
Felkészülési túra 2024
Felkészülési túra 2025
Fred
Fulham
Gary Neville
Glazer
Hannibal Mejbri
Harry Amass
Harry Maguire
Híres magyar Vörös Ördögök
Hónap játékosa
Hónap legjobbja szavazás
Hónap Ördöge
Hull City
Ifjúsági BL
Jack Butland
Jadon Sancho
Játékosértékelés
Játékosprofilok
Jesse Lingard
Jonny Evans
Joshua Zirkzee
Juan Mata
Kobbie Mainoo
Kölcsönlesen
Közös meccsnézések
Lee Grant
Leicester City
Leny Yoro
Ligakupa
Lisandro Martinez
Liverpool
Luke Shaw
Manchester City
Manchester United
Manuel Ugarte
Manutdfanatics.hu
Marcel Sabitzer
Marcus Rashford
Martin Dubravka
Mason Greenwood
Mason Mount
Matheus Cunha
Matthijs de Ligt
Michael Carrick
Nemanja Matic
Newcastle
Női csapat
Norwich City
Noussair Mazraoui
Ole Gunnar Solskjaer
Omar Berrada
Patrick Dorgu
Paul Pogba
Paul Scholes
Pénzügyek
Phil Jones
Phil Neville
Pletykák, átigazolások
Podcast
Premier League
Ralf Rangnick
Raphaël Varane
Rasmus Højlund
Richard Arnold
Ruben Amorim
Ruud van Nistelrooy
Ryan Giggs
Scott McTominay
Senne Lammens
Sergio Reguilon
Sir Alex Ferguson
Sir Bobby Charlton
Sir Jim Ratcliffe
Sir Matt Busby
Sofyan Amrabat
Southampton
Stoke City
Sunderland
Swansea City
Szurkoló szemmel
Szurkolói klub
Tahith Chong
Taktikai mágnestábla
Tartalék csapat
Toby Collyer
Tom Heaton
Tottenham
Trófeabibliográfia
Tyler Fredericson
Tyrell Malacia
Utazás
Válogatottak
Victor Lindelöf
Visszhang
Watford
West Brom
West Ham
Willy Kambwala
Wout Weghorst
Tabella
Premier League 2025/26
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Arsenal | 4 | 9 | 1 | +8 | 9 |
2 | Tottenham | 4 | 8 | 1 | +7 | 9 |
3 | Liverpool | 3 | 8 | 4 | +4 | 9 |
4 | Bournemouth | 4 | 6 | 5 | +1 | 9 |
5 | Chelsea | 4 | 9 | 3 | +6 | 8 |
6 | Everton | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
7 | Sunderland | 4 | 5 | 3 | +2 | 7 |
8 | Crystal Palace | 4 | 4 | 1 | +3 | 6 |
9 | Newcastle | 4 | 3 | 3 | 0 | 5 |
10 | Fulham | 4 | 3 | 4 | -1 | 5 |
11 | Manchester United | 3 | 4 | 4 | 0 | 4 |
12 | Brentford | 4 | 5 | 7 | -2 | 4 |
13 | Brighton & Hove Albion | 4 | 4 | 6 | -2 | 4 |
14 | Nottingham Forest | 4 | 4 | 8 | -4 | 4 |
15 | Leeds United | 4 | 1 | 6 | -5 | 4 |
16 | Manchester City | 3 | 5 | 4 | +1 | 3 |
17 | Burnley | 3 | 4 | 6 | -2 | 3 |
18 | West Ham | 4 | 4 | 11 | -7 | 3 |
19 | Aston Villa | 4 | 0 | 4 | -4 | 2 |
20 | Wolves | 4 | 2 | 9 | -7 | 0 |
Szavazás
TV műsor

Manchester City - Manchester United
Premier League, 4. forduló