Norwich City 0-1 Manchester United
A csereként beálló Danny Welbeck góljával a Vörös Ördögök újabb három ponttal gazdagodtak.
Rendkívül gyenge meccset hozott a mai találkozó, pedig jól indult a United számára. Az elsõ 15 percben a hazaiak rengeteg hibával játszottak, már amikor náluk volt a labda, mert nem sokszor találkoztak vele.
Azonban az óriási mezõnyfölény nem hozta a helyzeteket, csak egy Ashley Young beadása utáni lehetõség említhetõ, amit Javier Hernandez nem tudott kapura fejelni, majd a hosszú Shinji Kagawa próbálta megtalálni mexikói társát, de Ruddy nagyszerûen vetõdött ki kapujából.
Úgy tûnt, ez a meccs könnyedén a vendégeké lehet, aztán a semmibõl minden megváltozott. Patrice Evra aludt be nagyon, Martin került mögé, a védõ lövését David de Gea azonban hárítani tudta, a kipattanót pedig Chris Smalling mentette szögletre mentette Hoolahan elõl.
Innentõl a Kanárik átvették a mérkõzés irányítását folyamatosan szálltak be a kapu elé a beadások, a védelem azonban remekül állta a sarat. Komolyabb veszélyek csak átlövésekbõl alakultak ki, ezeket pedig vagy de Gea védte, vagy Jonny Evans blokkolta.
A manchesteriek leginkább csak a sárga lapokat gyûjtötték, Ryan Giggs és Hernandez is besárgult. A szünet elõtt Chicharito kapott nagyszerû kiugratást Youngtól, a csatár kiszorított helyrõl tüzelt, Ruddy a rövidnél fogta a játékszert.
Fordulás után sokkal stabilabb lett a United és elõre is többet mozogtak a játékosok. Ehhez nagy segítség volt, hogy David Moyes a szünetben Giggs helyett Welbecket küldte pályára.
Young beadása Kagawát találta meg, de elmaradt a lövés, majd a 49. percben az angol szélsõ elõretörése végén 18 méterrõl centikkel lõtt a felsõ léc fölé.
Alig több, mint 10 perce volt a pályán Welbeck, mikor nagyot harcolt a hazai térfélen, három védõ között tartotta a labdát, majd a negyedik védõ megpróbálta kivágni elõle, de rajta megpattanva Hernandezhez került a játékszer, akitõl Welbeck kapta meg, Danny kicselezte a kifutó Ruddy-t, majd az üres kapuba passzolt. Fontos gól volt, 1-0 a Unitednek.

A bekapott gól után ismét rengeteg hibával játszott a Norwich, csak kisebb lehetõségek adódtak elõtte, míg a United nem nagyon próbálta eldönteni a meccset egy második találattal.
Alacsony színvonalú találkozón fontos három ponttal gazdagodott a bajnok.
Premier League, 19.forduló
Norwich City 0-1 Manchester United
Carrow Road, 26851 nézõ
Vezette: Phil Dowd
Norwich: Ruddy - Martin, Bennett, Bassong, Olsson - Snodgrass(Murphy 79.), Fer, Johnson, Redmond - Hoolahan(Elmander 89.) - Hooper(van Wolfswinkel 69.)
Pad: Bunn, Garrido, Whittaker, Becchio
United: De Gea - Smalling, Vidic, Evans, Evra - Carrick, Cleverley - Young, Giggs(Welbeck 46.), Kagawa(Januzaj 69.) - Hernandez(Fletcher 86.)
Pad: Lindegaard, Zaha, Anderson, Fabio
Gólszerzõ: Welbeck 56'
Sárga lap: Bennett, Fer, Johnson, Redmond illetve Giggs, Hernandez, Smalling
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |