Evra elégedett az ünnepi formával
Patrice Evra hiszi, hogy a Manchester Unitednél újra a sikerre szomjaznak, miután három napon belül második gyõzelmüket aratták tegnap, a Norwich City ellen.
A Carrow Road-on való lassú kezdést követõen a Vörös Ördögök a második félidõben megtörték a jeget, és Danny Welbeck révén bevették a hazaiak kapuját, amely egyben David Moyes legénységének sorozatban negyedik gyõzelmét is eredményezte a bajnokságban.
Evra örömmel nyugtázta, hogy a Manchester United jó formája folytatódott Kelet-Angliában is, de elmondása szerint csapatának nem szabad túlzottan elbízia magát az utóbbi hetek eredményei okán.
"Ez egy hatalmas gyõzelem. A Norwich nagyon jól játszott, és szerezhettek is volna néhány gólt az elsõ félidõben, de szerintem a társaim rengeteg dicséretet érdemelnek. Soha nem könnyû két mérkõzést játszani egymás után ilyen körülmények között, de a legfontosabb dolog a három pont megszerzése volt számunkra" - kezdte a francia bekk a MUTV-nek.
"Most csak a jelenre koncentrálok. A csapat most jobban játszik, megvan bennünk a gyõztes mentalitás, a United szellemiség, amely hiányzott a szezon kezdetén. Úgy látom, hogy visszajött az étvágyunk, úgyhogy magabiztos vagyok, de a bajnoki címrõl nem akarok beszélni. Csak a következõ mérkõzésrõl, a Tottenham elleni hazai találkozóról. Biztosítanunk kell azt, hogy gyõzni tudjunk ellenük, és a lendületünk tovább folytatódjon."

A védelem baloldalának felelõse emellett csupa dicsérõ szavakkal illette csapattársát, Danny Welbecket a mérkõzés után, kiemelve, hogy gyõztesgólja létfontosságú volt Wayne Rooney és Robin van Persie hiányában.
"Õ jelentette a különbséget" - tette hozzá a 32 éves válogatott játékos.
"Nagyon örülök neki, mert õ nagyon keményen dolgozik, és elkezdett egyre több gólt szerezni. Remélem ez majd tovább folytatódik."
"A keretünk erõs, de nem minden csak egy emberrõl szól. Amikor a Stoke ellen játszottunk, akkor is Wayne és Robin nélkül álltunk fel, és amikor visszatérnek, csak még erõsebbek leszünk, aminek nagyon örülök. Velük együtt mi vagyunk a Premier League legerõsebb csapata, úgyhogy továbbra is nyernünk kell a mérkõzéseket - velük, vagy nélkülük."
A United úgy kezdi a 2014-es évet, hogy a sûrû ünnepi idõszak folytatásaként új év napján az Old Traffordon fogadják a Tottenham Hotspur együttesét.
Amikor a hektikus idõszakról kérdezték, Evra így viccelõdött:
"Majd pihenek, ha visszavonultam, rengeteg idõm lesz majd rá. Szerintem rengeteg ember kívánja azt, hogy bár csak az én helyzetemben lehetne; szerencsés és kiváltságos vagyok, hogy a Manchester Unitedben játszhatok. Nagyon boldoggá tesz, hogy minden mérkõzésen pályára léphetek."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sabah FC
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzésOld Trafford
2026-09-10 21:00
Premier League 3. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Sabah Baku
Bajnokok Ligája, Főtábla - 1. forduló