Smalling a csapatban ragadna
Chris Smalling szeretné megtartani helyét a United csapatában azután, hogy a sokoldalú védõnek jól végzõdött a 2013-as esztendõ.
A 24 éves játékos a manchesteriek legutóbbi négy mérkõzésén a kezdõben kapott szerepet. Míg a Stoke, a West Ham és a Hull City elleni gyõzelmeken a védelem közepén játszott, a Norwich elleni legutóbbi bajnokin a jobb bekk poszton szerepelt. Miven Phil Jones és Rafael is sérülést szerdett össze az ünnepi idõszak alatt, Smallingnak jó esélye van arra, hogy az év elején ismét ott legyen a csapatban, kezdve a Tottenham elleni rangadóval.
"Úgy gondolom, jó sorozatra voltam képes, ebben a szezonban nem kísértek sérülések" - mondta az angol válogatott játékos az MUTV-nek. "Éreztem, hogy képes vagyok a folyamatos játékra. Ha fenn tudom tartani a formámat és a menedzser továbbra is betesz a csapatba, remélem, hogy a szezon végéig meg tudom ezt tenni."

A Premier League bajnoka azt a Tottenhamet várja, mely jelenleg Tim Sherwood menedzser irányítása alatt áll. A Unitednél abban bíznak, sikerül folytatniuk remek formájukat mely által már hat mérkõzéses gyõzelmi sorozatot futottak minden sorozatot figyelembe véve. Egy héten belül egy kemény kupameccs a Swansea ellen, valamint a Sunderland elleni bajnoki vár a srácokra, de Smalling reménykedik abban, sikerül megtartaniuk azt a lendületet, melyet az elmúlt év végén alakítottak ki.
"A játékosok mindig nagyon várják a karácsonyi idõszakot, mely gyakran kulcsfontosságú idõszak lehet, nekünk pedig sikerült pontokat bezsebelni és már csak ezt kell tartanunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |