Fletcher: Össze kell tartanunk
Darren Fletcher szerint a játékosoknak továbbra is össze kell tartaniuk és a Swansea City elleni, 2-0-s sikerre kell építeniük.
A bajnokot számos kritika érte 2014-ben azután, hogy három egymást követõ meccsét elbukta. Ez a vesztes sorozat azonban lezárult szombaton, amikor is a csapat sokkal jobb teljesítményt produkálva legyõzte a Hattyúkat.
Amikor a nagy harcos Fletchert arról kérdezték, ez remek válasz-e a kritikusoknak, a középpályás vonakodott egyetérteni, mondván bõven van még mit tenniük.
"Nem tudom, válasz volt-e ez. Sokkal többet kell tennünk ennél, hogy választ adjunk az embereknek" - nyilatkozta Fletch az MUTV-nek. "Csapatként hiszünk magunkban, ma összeálltunk és jó eredményt értünk el, de nem jó, ha csak egyszer tesszük ezt, nekünk sorozatban kell nyerni a mérkõzéseket."
"Sokat beszélnek a Manchester Unitedrõl és hosszú ideje vártak erre a lehetõségre. Úgy tûnik, élvezik is ezt. De minden, amit tehetünk, az az, hogy összetartunk mindannyian, a csapat, a stáb, a menedzsment és a szurkolók. A drukkerek ismét fantasztikusak voltak azzal a támogatással, amit a menedzsernek, a játékosoknak és mindenki másnak adtak. Össze fogunk tartani és biztos vagyok abban, hogy rendben leszünk."
Az elsõ félidõ néhány komolyabb lehetõsége után a második játékrészben a United sokkal nagyobb sebességre kapcsolt és megérdemelten szerzett vezetést a 47. percben Antonio Valencia révén, majd Danny Welbeck csodás találattal beállította a végeredményt kevesebb, mint egy óra játék után.
Ezt követõen több tiszta helyzete is volt a Vörös Ördögöknek ahhoz, hogy növeljék elõnyüket és javítsák gólarányukat, különösen Chris Smalling közeli próbálkozása, vagy Shinji Kagawa lövése említhetõ meg, amit végül a gólvonal elõtt tisztázni tudtak a vendégek. Fletcher elmondása szerint a játékosoknak továbbra is azon kell dolgozniuk, hogy a kapu elõtt sokkal kíméletlenebbül kihasználják helyzeteiket.
"Errõl beszéltünk a találkozót követõen" - árulta el Darren. "Ismételgetnünk kell, hogy nem hagyhatunk ki ilyen helyzeteket, le kell zárni a meccseket azzal, hogy megszerezzük a harmadik, negyedik vagy ötödik gólt."
"Bár 2-0-ra gyõztünk és örülönk ennek, ez az a teljesítmény és szint, amit minden héten hoznunk kellene, úgyhogy nem vagyunk túlzottan elragadtatva ettõl az eredménytõl. Tartanunk kell ezt a teljesítményt a jövõ héten is, mikor a Chelsea ellen játszunk."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 25. fordulóOld Trafford
2026-02-07 13:30
Premier League 24. forduló
Old Trafford
2026-02-01 15:00
2026-01-25 17:30
2026-01-17 13:30
2026-01-11 17:30
2026-01-07 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2025/26
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Arsenal | 24 | 46 | 17 | +29 | 53 |
| 2 | Manchester City | 24 | 49 | 23 | +26 | 47 |
| 3 | Aston Villa | 24 | 35 | 26 | +9 | 46 |
| 4 | Manchester United | 24 | 44 | 36 | +8 | 41 |
| 5 | Chelsea | 24 | 42 | 27 | +15 | 40 |
| 6 | Liverpool | 24 | 39 | 33 | +6 | 39 |
| 7 | Brentford | 24 | 36 | 32 | +4 | 36 |
| 8 | Fulham | 24 | 34 | 35 | -1 | 34 |
| 9 | Everton | 24 | 26 | 27 | -1 | 34 |
| 10 | Newcastle | 24 | 33 | 33 | 0 | 33 |
| 11 | Sunderland | 23 | 24 | 26 | -2 | 33 |
| 12 | Bournemouth | 24 | 40 | 43 | -3 | 33 |
| 13 | Brighton & Hove Albion | 24 | 34 | 32 | +2 | 31 |
| 14 | Tottenham | 24 | 35 | 33 | +2 | 29 |
| 15 | Crystal Palace | 24 | 25 | 29 | -4 | 29 |
| 16 | Leeds United | 24 | 31 | 42 | -11 | 26 |
| 17 | Nottingham Forest | 24 | 24 | 35 | -11 | 26 |
| 18 | West Ham | 24 | 29 | 48 | -19 | 20 |
| 19 | Burnley | 23 | 25 | 44 | -19 | 15 |
| 20 | Wolves | 24 | 15 | 45 | -30 | 8 |