Chelsea 3-1 Manchester United

Számtalan védekezési hiba után a United 3-1-re kikapott Londonban.


Ahogy David Moyes elmondta, Wayne Rooney és Robin van Persie valóban nem volt a keretben, viszont Ashley Young és Phil Jones elutazott Londonba és ha már ott voltak, be is kerültek a csapatba.

 

Sokkal jobban kezdte a találkozót a manchesteri gárda, óriási fölényben játszott az elsõ tíz percben és már a második percben óriáis lehetõséghez jutott. Young és Danny Welbeck nagyszerû kényszerítõje után a szélsõ lõhetett, Cech azonban nagyot védett.

 

A 11. percben jött az elsõ kapuralövése a hazaiaknak, de Ramires próbálkozása sem okozott gondot David de Geának.

 

Hat perccel késõbb a semmibõl vezetést szerzett a hazai gárda, Eto'o bohócot csinált egy testcsellel Jones-ból, majd a tizenhatos vonaláról a hosszúba tekert, 1-0. A labda még Michael Carrick lábát is érte kissé.

 

A 22. percben Hazard hasonlóan könnyedén futott el Rafael mellett, mint az elõbb Eto'o, Jonny Evans azonban szögletre mentett.

 

Patrice Evra labdaszerzése után a védõ lövésre szánta el magát, de csak oldalhálót talált. Nem sokkal késõbb Januzaj kavargatott a tizenhatoson belül, alapvonalig lefutott, majd kapu elé lõtt, de senki nem volt ott.

 

A 38. percben a United hatalmas esélyt kapott. Januzaj lõtt laposan középre, csoda volt, hogy a labda eljutott Welbeckig a védõk között, a csatár azonban gyengén lõtt, Cech fogta a játékszert. Az meg már más kérdés, hogy Azpilicueta hátulról nagyobbat rúgott Welbeckbe, mint a csatár a labdába, Dowd játékvezetõben fel sem merült a tizenegyes befújása.

 

Nem sok volt hátra, Hazard varázsolta Eto'o elé a labdát, a csatár kapu elé ívelt, Oscar akrobatikus mozdulattal próbálkozott, de nem talált kaput.

 

A 45. percben azonban Eto'o kaput talált, ráadásul gólt is szerzett ismét. Egy szögletet követõen Ramires szedte össze a kipattantót, Cahillhez passzolt, aki remekül találta meg Eto'o-t, a csatár duplázott.

 

Fordulás után újabb hazai gólt láthatott a Stamford Bridge közönsége, egy szöglet után Cahill fejesét még De Gea valahogy védte, de a kipattanót Eto'o belõtte.

 

A gól után David Moyes cserélt, részben kényszerbõl is, hiszen Evra megsérült és helyette Chris Smalling állt be, majd Young helyett Javier Hernandez érkezett.

 

Mourinho csapata az eredmény tartását tûzte ki célul, amit sikerült is megvalósítaniuk, támadásban nagyon keveset mutattak. A manchesteriek sem igazán tudtak felpörögni, alig jutottak el az ellenfél kapujáig. 

 

A 78. percben végre egy szép támadást láthattunk, Valencia remek passzt adott Welbecknek, aki jól megtolta majd Jones-hoz továbbított, a középpályás lövése elkerülte volna a kaput, de Hernandez a hosszú kapufánál becsúszva kapuba juttatta a játékszert, 3-1.

 

Hét perccel késõbb Hernandez hatalmas labdát adott a felfutó Smallingnak, aki középre bólintott, de senki nem érkezett rá. A rendes játékidõ utolsó percében Smalling fejese után a mexikói csatár is a labdába bólintott, Cech azonban fogta a labdát.

 

 

A hosszabbítás pillanataiban Vidic ütemet késve csúszott be Hazardnak, amiért Dowd kiállította, majd Rafael belépõje után a brazil védõ sárgát kapott. Talán fordítva jogosabb lett volna a lapokat osztani, mindenesetre Vidic kiállítása kissé túlzónak tûnt.

 

 

Premier League, 22. forduló

Chelsea 3-1 Manchester United

Stamford Bridge, 41615 nézõ

 

Vezette: Phil Dowd

 

Chelsea: Cech, Ivanovic, Cahill, Terry, Azpilicueta - Ramires, Luiz - Willian(Matic 86.), Oscar(Obi Mikel 68.), Hazard - Eto'o(Torres 79.)

Pad: Schwarzer, Cole, Lampard, Mata

 

United: De Gea - Rafael, Vidic, Evans, Evra(Smalling 51.) - Jones, Carrick - Valencia, Januzaj, Young(Hernandez 56.) - Welbeck

Pad: Lindegaard, Fletcher, Kagawa, Cleverley, Giggs

 

Gólszerzõ: Eto'o 17', 45', 49' illetve Hernandez 78'

 

Sárga lap: Luiz illetve Young, Valencia, Rafael

 

Piros lap: Vidic


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!