Amerikában túrázik nyáron a United
A Manchester United a mai napon bejelentette, hogy nyári túráját az Egyesült Államokban tartja 2014-ben. A 2014/2015-ös szezonra való felkészülés jegyében a csapat számos városba látogatást tesz az országban.
Az idei lesz a csapat elsõ látogatása az Egyesült Államokba azt követõen, hogy két egymás követõ évben, 2010-ben, és 2011-ben sikeres túrákat tudhattak maguk mögött.
A túra teljes részleteirõl a következõ hetekben számol majd be a klub.
"Örömömre szolgál, hogy bejelenthetem, a klub az Aon támogatásában 2014-ben visszatér az Egyesült Államokba nyári túrája keretében" - kezdte a Manchester United Csoport ügyvezetõ igazgatója.
"A klub legutóbbi, 2011-ben tett látogatása óta a futball iránti szenvedély rohamos növekedésnek indult az országban. Az NBC jelenése szerint a 2012/2013-as szezonhoz képest az idei szezon nyitófordulójának nézettsége átlagosan 78%-os növekedést mutatott, amelyek közül a Manchester United Swansea City elleni mérkõzése volt a legnézettebb."
"A Manchester United több mint 8 millió követõvel rendelkezik az Egyesült Államokban, a 2014-es túránk pedig nagyon izgalmas lehetõséget nyújthat ezeknek a szurkolóknak, hogy minél közelebb kerülhessenek, a klubhoz, amelyet imádnak."

A Manchester United 2014-es túrájának hivatalos partnere, az Aon, akik szintén remek lehetõségként tekintenek a világ legnépszerûbb klubjának látogatására.
"Nagyon örülünk, hogy partnerünk, a Manchester United 2014-ben túrája részeként az Egyesült Államokban fog játszani. Az amerikai piac nagyon fontos mind a United, mind az Aon számára, a túra 'hivatalos partnereként' pedig a mi cégünkre is nagyon figyelem hárulhat majd a saját területén."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Sabah FC
Bajnokok Ligája ligaszakasz 1. mérkőzésOld Trafford
2026-09-10 21:00
Premier League 3. forduló
Hill Dickinson Stadium
2026-09-06 15:00
2026-08-30 17:30
2026-08-22 13:30
2026-08-15 18:00
2026-08-12 20:30
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 3 | 7 | 2 | +5 | 9 |
| 2 | Arsenal | 3 | 6 | 1 | +5 | 9 |
| 3 | Hull City | 3 | 3 | 0 | +3 | 7 |
| 4 | Chelsea | 3 | 8 | 7 | +1 | 6 |
| 5 | Brentford | 3 | 5 | 2 | +3 | 5 |
| 6 | Liverpool | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 7 | Newcastle | 3 | 6 | 4 | +2 | 5 |
| 8 | Everton | 3 | 5 | 3 | +2 | 5 |
| 9 | Leeds United | 3 | 3 | 2 | +1 | 5 |
| 10 | Brighton & Hove Albion | 3 | 8 | 5 | +3 | 4 |
| 11 | Manchester United | 3 | 7 | 6 | +1 | 4 |
| 12 | Sunderland | 3 | 3 | 3 | 0 | 4 |
| 13 | Crystal Palace | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 14 | Ipswich Town | 3 | 4 | 8 | -4 | 3 |
| 15 | Bournemouth | 3 | 4 | 5 | -1 | 2 |
| 16 | Nottingham Forest | 3 | 2 | 3 | -1 | 2 |
| 17 | Tottenham | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 18 | Aston Villa | 3 | 0 | 5 | -5 | 1 |
| 19 | Fulham | 3 | 4 | 7 | -3 | 0 |
| 20 | Coventry City | 3 | 0 | 5 | -5 | 0 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Sabah Baku
Bajnokok Ligája, Főtábla - 1. forduló