Carrick bosszankodik

Michael Carrick szerint a Fulham elleni 2-2-t nehéz volt megemészteni és pályafutása egyetlen eddigi meccséhez sem hasonlítható a vasárnapi összecsapás.


Úgy tûnt, a középpályás megpattanó lövése három pontot ért tíz perccel a rendes játékidõ vége elõtt és alig egy perccel azt követõen, hogy Robin van Persie egyenlíteni tudott, azonban a ráadás pillanataiban Darren Bent fejese pontot ért a fõvárosiaknak, így Carrick csak panaszkodni tudott az elszalasztott lehetõségek miatt.

 

"Nehéz ügy, nehéz megmagyarázni, hogy miért csak egy ponttal jöttünk le" - mondta az MUTV-nek. Hihetetlen meccs volt, igen egyoldalú. A találkozó nagy részén jól játszottunk, helyzeteket alakítottunk ki, de nem tudtunk betalálni. Mikor végre mi vezettünk, növelni kellett volna az elõnyünket azokkal a helyzetekkel, amik meg is voltak nekünk. Növelni kellett volna az elõnyt, mert esélyünk volt rá, de még enélkül is kézben tartottuk a meccset, ezért így elbukni az elõnyt botrányos dolog."

 

 

"Pályafutásom alatt soha nem voltam részese ilyen mérkõzésnek. Nagyon idegtépõ, mert több gólt kellett volna szereznünk. Nagyon csalódottak vagyunk, amiért két gólt is kaptunk, figyelembe véve azt, mennyi idõt töltöttek a mi térfelünkön, nem beszélve a tizenhatosunkról."

 

David Moyes csapata szerdán Londonba utazik, ahol az Arsenal otthonában lép pályára egy olyan meccsen, melyet mindkét gárdának meg kellene nyerni. Carrick szerint a játékosoknak össze kell szedniük magukat és hiszi, hogy maximális pontszámmal térhetnek haza az Emirates-bõl.

 

"Készen fogunk állni [az Arsenalra]" - folytatta a középpályás. "Össze fogjuk szedni magunkat, reggel pedig már edzésre megyünk. Ez a szezon egyike azoknak, amikor kudarcot kudarc követ - épp csak sikerült felállnunk az egyikbõl. Hinnünk kell abban, hogy a teljesítményünkkel megváltoznak a dolgok. Nincs erre jobb hely, mint szerdán este az Arsenal stadionja, hisszük azt, hogy olyan eredményt tudunk elérni ott, amit akarunk."

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!