Pulis szerint Moyes sikeres lesz a Unitednál

A Crystal Palace menedzsere Tony Pulis mindenkit emlékeztet, hogy amikor megítélik David Moyes teljesítményét, arra is emlékezzenek, hogy a Manchester United menedzsere eddig közel sem volt Fortuna kegyeltje.


David Moyes a nyáron váltotta a Manchester United kispadján a nyugdíjba vonuló Sir Alex Ferguson-t, elsõ Old Traffordon töltött szezonja pedig méretes hullámvölgyekkel tarkítottra sikerült eddig.

 

Bár a Vörös Ördögök a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata között érdekeltek, már mindkét hazai kupasorozatból búcsúzni kényszerültek, a Premier Leagueben pedig még az is hatalmas erõfeszítésükbe volt telni, hogy a legjobb négy csapathoz képest karnyújtásnyi távolságra kerüljenek.

 

Tony Pulis azonban hiszi, hogy a United továbbra is nagy erõt képvisel, teljesítményüket pedig nem igazán írják le megfelelõen elért eredményeik. A United következõ mérkõzését a Selhurst Parkban játsza majd a Crystal Palace vendégeként, Pulis pedig már nagyon várja a mérkõzést.

 

"David számára nagyon kemény volt a kezdet a Manchester Unitednél" - kezdte a korábban évekig a Stoke City-t irányító, baseball sapkájáról elhíresült menedzser.

 

 

"Van néhány kimagasló képességû játékosuk, három legutóbb lejátszott mérkõzésüket pedig megtekintettem videófelvételekrõl, és arra a véleményre jutottam, hogy mindhárom találkozót könnyedén megnyerhették volna."

 

"Az ok, amiért ez nem sikerült számukra, nem úgy, mint tavaly Sir Alex irányítása alatt, és õ lenne az elsõ, aki ezt megerõsítené, hogy voltak olyan pontok a szezonban, amikor nem ment nekik, és soha nem játszottak olyan jól, mint a korábbi szezonokban, de amikor nem ment nekik, akkor is megnyerték a mérkõzéseiket."

 

"Az ebbõl fakadó lendületük pedig elõre vitte õket. Sajnos Dave irányítás alatt nem igazán volt példa hasonló esetekre, így lendületet se tudtak igazán venni. Csodálatos játékosaik vannak, egy csodálatos klub, mi pedig büszkén látjuk majd õket vendégül szombaton."

 

"Nagyszerû menedzserük van. Idõvel David is odáig fog jutni, ameddig szeretne. Idõt kell neki adni. Lehetõséget kell biztosítani számára, hogy elérje az általa kitûzött célokat, ahogyan Sir Alex esetében is történt, amikor átvette a csapat vezetését. Megkapta az esélyt arra, hogy a saját képére formája a klubot és a csapatot."

 

"Ez egy nagyon híres, és jól vezetett futballklub, a színfalak mögött pedig az emberek bíznak Davidben, és idõt fognak adni számára, függetlenül a médiában és a sajtóban megjelent kritikáktól. Nem lehetne jobb emberek társaságában, nagyobb klubnál, mert már 25-30 éve a csúcson vannak, de már korábban is voltak hasonló helyzetben."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instragramon, Twitteren és YouTube-on is!



Hozzászólások