Moyes célja az európai kupasiker
David Moyes elmondása szerint a Manchester United játékosai minden tõlük telhetõt megfognak tenni azért, hogy megnyerjék ebben a szezonban a Bajnokok Ligáját, de a menedzser mindenkit óva int, hogy lenézzék keddi ellenfelüket, az Olympiacost.
A Vörös Ördögök a megszerezhetõ 18-ból 14 pontjuknak köszönhetõen könnyedén jutottak tovább a legrangosabb európai kupasorozat csoportkörébõl - alaposan megelõzve a Bayer Leverkusen, a Shakhtar Donetsk és a Real Sociedad gárdáit - és ezzel együtt biztosították helyüket a legjobb 16 csapat között, ahol az elõzõ szezon görög bajnokcsapata vár rájuk.
Míg David Moyes felismerte, hogy nagyon nehéz dolguk lesz, ha szeretnék magukat elverekedni a lisszaboni döntõig, szerinte a Manchester United európai hadszíntéren nyújtott korábbi teljesítményének köszönhetõ renoméja mindenképpen esélyessé teszi õket a végsõ siker elérésére.
"Mindenki nyerni akar, és mi is azon leszünk, hogy ez sikerüljön számunkra" - kezdte a skót menedzser.
"Soha nem mondtam azt, hogy biztosan ott leszünk, de az biztos, hogy megfogunk tenni mindent érte. A csapatok nem akarnak a Manchester United ellen játszani. Ez a klub pontosan tudja, hogy mi kell a végsõ sikerhez, ugyanis már többször a csúcsra értek korábban. Remélem, hogy képesek leszünk elég jól játszani ahhoz a nyolcaddöntõben, aztán majd meglátjuk mi következik."

Az Olympiacos együttese immáron egykori gólkirálya, a januárban a Fulhamhez igazolt Konstantinos Mitroglou nélkül lesz kénytelen szembe nézni a Uniteddel. Bár ez az átigazolás nyilván a görögök gyengülését is jelenti, de egyben problémát is rejt magában a felkészülés kapcsán.
"Nagyon jó csapat, akik remek mérleggel rendelkeznek. Kétség kívül a legjobb csapatról beszélünk Görögországban. Emellett rengeteg görög válogatott játékosuk van, akik a nyáron majd a világbajnokságon is bizonyíthatnak, úgyhogy kemény mérkõzés elébe nézünk" - tette hozzá Moyes.
"Mitroglou egy nagyon gólerõs játékosuk volt, aki kulcsembere volt a csapatuknak. Hogy ez meggyengítette-e õket? Szerintem õk inkább a csapatukban tudnák, mint sem, de valószínûleg úgy érezték, hogy annyira jó ajánlatot kaptak, amit el kellett fogadniuk. Azóta két-három játékossal erõsítettek, és nem vagyok egészen biztos, hogy ki fog majd játszani ellenünk, és ki nem."
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |