Olympiacos 2-0 Manchester United
Botrányos mentalitással pályára lépõ játékosokkal a United megérdemelt vereséget szenvedett és nehéz helyzetbe került.
Óriási hangulatban játszhattak a csapatok, ami a meccs elején mindenképp a hazaiakat tüzelte fel és az elsõ 10 percben õk voltak mezõnyfölényben.
A 8. percben Chris Smalling vesztett labdát, Dominguez iramodott meg, átfutott a középpályán, ám Nemanja Vidic az utolsó pillanatban elképesztõen blokkolt.
Tíz percnyi játék után a United kezdte egyre többet járatni a labdát, de játékukban nem sok átütõerõ volt, a játékosok ráadásul még csúszkáltak is.
Az elsõ vendég lövésre 17 percet kellett várni, ekkor egy szögletet követõen Tom Cleverley próbálkozott, de nem talált kaput.
Nem úgy a túloldalon Maniatis, aki azonban gyengécske lövéssel könnyû feladat elé állította David de Geát.
A 26. percben Perez ment el könnyedén Smalling mellett, de 17 méterrõl leadott lövése a kapu mellett hagyta el a pályát.
Ugorhattunk 12 percet az idõben, mert mezõnyjátékon kívül nem sok említésre méltó történt egészen a 38. percig, amikor a United ebben a szezonban sokadjára egy gyenge lövés után kapott gólt. Maniatis kísérlete volt vérszegény, de Dominguez még beleért, így a bal sarok felé mozduló de Gea már nem ért vissza, a labda pedig a kapuban kötött ki, 1-0 a hazaiaknak.
A Unitednek egy kisebb helyzete adódott a szünetig, hogy esetleg egyenlítsen, de Wayne Rooney baloldali szabadrúgását egy védõ végül szögletre mentette.
Fordulás után semmi nem változott, legalábbis 10 percig nem, ugyanis akkor már 2-0-ra vezettek a hazaiak. Campbell könnyedén etette meg Carricket, Ferdinand ki se lépett a támadóra, aki talán élete gólját tekerte a jobb alsóba.
David Moyes cserélt, Valencia és Cleverley helyett pályára léphetett Shinji Kagawa és Danny Welbeck, azonban ezt követõen sem lett jobb a United. Sõt Olaitan került lövõhelyzetbe, de nem talált a kapu bal felsõ sarkába.
Tíz perc volt hátra, amikor végre kezdett kicsit támadni a manchesteri alakulat. Young - talán az egyetlen, akin látszott az akarás - beadását Roberto kapus remek kivetõdéssel ütötte el van Persie elõl.
Két perccel késõbb Smalling beadását a holland csatár levette, egyet tolt rajta, majd hatalmas helyzetben a kapu fölé bombázott. Pedig fontos gól lett volna a továbbjutás szempontjából...
A manchesteriekben semmi tûz nem égett, számos pocsék teljesítményû játékos volt fent a pályán, így nehéz lesz a továbbjutás kiharcolása.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntõ, elsõ mérkõzés
Olympiacos 2-0 Manchester United
Karaiskakis Stadium
Olympiacos: Roberto - Salino, Manolas, Marcano, Holebas - N’Dinga, Maniatis - Campbell(Fuster 67.), Domínguez(Machado 76.), Peréz(Valdez 86.) - Olaitan
Nem használt cserék: Megyeri, Papadopoulos, Bong, Samaris
United: De Gea - Smalling, Ferdinand, Vidic, Evra - Carrick, Cleverley(Kagawa 61.) - Valencia(Welbeck 61.), Rooney, Young - van Persie
Nem használt cserék: Lindegaard, Büttner, Giggs, Fellaini, Hernandez
Gólszerzõ: Dominguez 38', Campbell 55'
Sárga lap: Evra, Ferdinand
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon és YouTube-on is!
Töltsd le a ManUtdFanatics.hu mobil applikációt Androidra és iOS-re!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Tottenham
Premier League 6. fordulóOld Trafford
2026-10-10 18:30
Premier League 5. forduló
Craven Cottage
2026-09-20 17:30
2026-09-16 21:00
2026-09-13 17:30
2026-09-10 21:00
2026-09-06 15:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2026/27
| Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | Manchester City | 5 | 13 | 5 | +8 | 15 |
| 2 | Arsenal | 5 | 8 | 4 | +4 | 12 |
| 3 | Brighton & Hove Albion | 5 | 16 | 5 | +11 | 10 |
| 4 | Brentford | 5 | 10 | 4 | +6 | 9 |
| 5 | Leeds United | 5 | 7 | 3 | +4 | 9 |
| 6 | Liverpool | 5 | 7 | 4 | +3 | 9 |
| 7 | Everton | 5 | 6 | 3 | +3 | 9 |
| 8 | Hull City | 5 | 6 | 4 | +2 | 8 |
| 9 | Newcastle | 5 | 9 | 9 | 0 | 8 |
| 10 | Chelsea | 5 | 10 | 12 | -2 | 7 |
| 11 | Ipswich Town | 5 | 7 | 11 | -4 | 6 |
| 12 | Manchester United | 5 | 8 | 8 | 0 | 5 |
| 13 | Nottingham Forest | 5 | 4 | 5 | -1 | 5 |
| 14 | Sunderland | 5 | 6 | 10 | -4 | 4 |
| 15 | Crystal Palace | 5 | 6 | 11 | -5 | 4 |
| 16 | Aston Villa | 5 | 4 | 9 | -5 | 4 |
| 17 | Bournemouth | 5 | 6 | 8 | -2 | 3 |
| 18 | Coventry City | 5 | 1 | 10 | -9 | 3 |
| 19 | Fulham | 5 | 5 | 8 | -3 | 2 |
| 20 | Tottenham | 5 | 2 | 8 | -6 | 2 |